Adventures in Memory: Exploring the Science and Secrets of Human Memory

by Hilde Østby, Ylva Østby, Sam Kean (Foreword)

A novelist and a neuroscientist uncover the secrets of human memory.

What makes us remember? Why do we forget? And what, exactly, is a memory?
With playfulness and intelligence, Diving for Seahorses answers these questions and more, offering an illuminating look at one of our most fascinating faculties: our memory. The authors—two Norwegian sisters, one a neuropsychologist and the other an acclaimed writer—skillfully interweave history, research, and exceptional personal stories, taking readers on a captivating exploration of the evolving science of memory from its humble Renaissance beginnings up to the present day. They interview experts of all stripes, from the world’s top neuroscientists to famous novelists, from taxi drivers to quizmasters, to help explain how memory works, why it sometimes fails, and what we can do to improve it. Filled with cutting-edge research and nimble storytelling, the result is a charming—and memorable—adventure through human memory

Genres: Nonfiction, Science, Psychology, Neuroscience, Popular Science, Philosophy, Health

312 pages, Hardcover

First published October 1, 2016

About the author

Hilde Østby (f. 1975) er idéhistoriker, forfatter, journalist og tidligere forlagsredaktør. Hun debuterte i 2013 med den kritikerroste romanen Leksikon om lengsel.

Reviews

[Virginie Roy · Rating 4 out of 5]

So many interesting informations about this fascinating subject: the memory. Do you know that some people remember absolutely everything while others don't have any memories? I could go on and on! I kept retelling the anecdotes to my boyfriend because it was so enlightening.

The two sisters (a scientific and a writer) succeeded to write a very interesting book. I really liked it!

[Vadym Tabashniuk · Rating 4 out of 5]

Цікава книга про пам’ять, яку написали дві сестри — письменниця і нейропсихологиня. На початку здавалось, що наукового погляду тут буде значно більше, ніж художньо-філософського, але в другій половині все збалансувалось. Це не історія про те, як пам‘ятати все і почати використовувати свій мозок на 100%, також тут не буде секретних прийомів для запам‘ятовування (хоча декілька корисних технік все ж згадується). Натомість авторки пояснюють чому краще сприймати свої спогади не як файли на жорсткому диску, які завжди однаково відтворюються, а швидше як театр, де вистави щоразу розігруються із новими деталями. Чому важливо і навіть необхідно забувати? Що спільного між спогадами і уявленнями про майбутнє? В книзі ставиться ще багато цікавих питань, але всіх так відразу і не згадаєш :)

[Kuszma · Rating 4 out of 5]

AGY: Hú, vazze, emlékszel, amikor megruháztuk az a két faszit szombaton? Akik belénk kötöttek a kocsmában.
HIPPOCAMPUS: Hm. A raktározás a te feladatod, én csak szelektálom azt, ami a hosszú távú memóriába kerülhet... de nekem máshogy rémlik. Mintha az lett volna, hogy sötét van, pánik, futunk valakik elől, aztán megnyugszunk, amikor nem üldöznek tovább. Én ezeket a töredékeket adtam át megőrzésre. Ebből nekem nem tűnik úgy, hogy nyertünk volna.
AGY: Összezavarsz mindent. Nyilván nyertünk. Önképem egy győztes típus önképe, következésképpen ezek a töredékek, ha beépítjük őket a már meglévő információk közé, csakis egy győzelem emlékét rajzolhatják ki. Magyarán: megruháztuk őket, és pont.
HIPPOCAMPUS: Ha te mondod. Bár nekem ez nem annyira egy diadal bizonyítékai, inkább azt jelzi, hogy úgy gyurmázol a tényekkel, ahogy érdekeid kívánják.
AGY: Hagyjuk a filozófiát. Én így raktároztam el az eseményt, úgyhogy így volt. Bizonyítsd be az ellenkezőjét.
HIPPOCAMPUS: Nekem mindegy.
HERE: Bocs, hogy beleszólok, de ronggyá vertek minket. Még mindig sajgok.
AGY: Te ne szólj ebbe bele. Ki vagy te, hogy okoskodsz?
HERE: (...) Bunkó értelmiségi...

(Olvasmányos. Jól érzékelteti káprázatos memóriánk összetett voltát, azt, ahogy az a múltból építkezve meghatározza jövőbeli tetteinket, no és persze a trükköket, amivel megvezeti a szegény halandókat. Csak hát mintha túl anekdotikus akarna lenni. Mintha szétesne öncélú, helyenként modorosan elővezetett személyes történetekre az egész. Pedig nagyon komálom az ötletet, hogy szépíró és tudós vállvetve dolgozik azért, hogy szerencsétlen olvasó megértsen valami meglehetősen bonyolult kérdéskört - de azt hiszem, itt túl gyakran lett átadva a gyeplő a szépírónak. Az idea tehát pontot ért, a megvalósítás viszont enyhén irritált.)

[Biblibio · Rating 4 out of 5]

When one sister is a neuroscientist and the other is a writer, you're pretty much guaranteed an awesome collaboration. The book is an interesting mix of anecdotes and studies about the human brain and memory, wrapped up in a well-written literary style that makes the whole reading experience surprisingly entertaining (as well as educational!). Because the science is still so sketchy, Diving for Seahorses definitely ends up feeling a little incomplete, but in the way that a door has been opened and now I can think about all sorts of new ideas. I quite enjoyed it and would love to see this get a wider audience.

[Arcturus · Rating 5 out of 5]

Néhány száz évvel ezelőtt a memóriát, az emlékeket valamifél mágikus dolognak tartották. Sőt, talán sokan ma is. 1564-ben Giulio Cesare Aranzi, a bolognai egyetemen oktató anatómus és orvos egy emberi agyat tár a diákok elé, és felfedez egy különös részt az agyban, egy nagyon jól behatárolhatót, ami mintha egy külön szerv lenne. Az alakja nyomán elnevezi hippocampusnak, a csikóhalak után. Persze ekkor még fogalma sincs róla, hogy e résznek mi is a szerepe.

"Minden egyes emlékünk az igaz és a hamis határán billeg. A legtöbb emléknek van igazságmagja, de az emlék minden felidézés alkalmával rekonstrukción esik át. Ennek a rekonstrukciós folyamatnak a során a hiányzó lyukakat valószínű elemekkel töltjük ki."

Sok-sok évvel később az amerikai idegsebész, William Beecher Scoville egy véletlen folytán jött rá erre egy betege esetéből. Henry Gustav Molaison 1926-ban született a Connecticut állambeli Manchesterben, és hét éves korában a házuktól nem messze baleset érte: egy kerékpáros elütötte. Nem biztos, hogy ez okozta a súlyos epilepsziáját, de fejsérülést szenvedett, és nem sokkal később nagyon erős és gyakori rohamok törtek rá. 27 éves korára a helyzet annyira tarthatatlanná vált, egyik súlyos rohamból esett a másikba, hogy az orvosa azt javasolta a családnak, hogy műttessék meg Molaisont. Scoville-nek sikerült lokalizálnia a rohamokért felelős agyterületet, és ez a hippocampus volt. 

1953-ban megműtötte, eltávolította a hippocampusát. A műtét sikeres volt, a rohamok megszűntek, ám jelentkezett egy nem várt tünet: anterográd amnéziát diagnosztizáltak Molaisonnál. Ez a fajta amnézia az események megjegyzésének képtelenségét jelenti, vagyis az agy nem képes új emlékeket előállítani. Molaisonnak a műtét előtti időtől számítva nem maradtak emlékei, a rövid távú memóriája olyan 20 másodpercre korlátozódott. Minden új volt neki, amit látott, bár a procedurális memóriája ép maradt. Kétféle emléket különböztetünk meg, az egyik a deklaratív  (explicit) memória, ami a tudat számára azonnal hozzáférhető ismeretek összessége, melyeket fel tudunk idézni. A másik a procedurális (implicit) memória, amely a tudat számára nem, vagy nem közvetlenül hozzáférhető, verbálisan nehezen kifejezhető dolgok, képességek vagy készségek összessége, amely sokszor mozdulatsorokhoz kötődik, pl. a cipőfűző bekötése, egy kör lerajzolása, az úszás, minden ilyen tanult vagy szokott dolog, amelyet nem felejtünk el. 

"Sok emlékünk több hasonló élményből tevődik össze, és nem vezethető vissza egyetlen eseményre. Ilyen például az a busz, amellyel naponta járunk munkába. Ezekről az alkalmakról egyetlen emléket tárol az agyunk, amely a „buszozás munkába” címkét viseli."

Érdekesség, hogy amnézia esetén a procedurális memória általában ép marad, és ezekre a dolgokra ugyanúgy képes az ember, mint előtte. Molaison azonban a deklaratív memóriáját veszítette el a hippocampusával, és ezután derült ki, hogy ez a kis része az agynak mennyire fontos. Az agyban ide futnak be a különféle érzékszervek által érzékelt, jelekké átalakított üzenetek: a hangok, a látvány, a szagok, minden, ami csak bombázza az érzékeinket. A hippokampusz ezután itt tárolja egy ideig - 1-2 napig -, majd átalakítva, néhol törölve egyes részeit, befolyásolva és átválogatva visszaküldi az agy különféle részeire a különböző ingereket. Ha ez a rész megsérül, megsemmisül vagy eltávolítják, onnantól fogva képtelenné válunk új emlékek létrehozására, bár a régiek továbbra is felidézhetőek, érintetlenek maradnak. Mindezt a munkát egyébként alvás közben végzi el az agyunk, ezért okoz súlyos károkat az insomnia. 

"Egy pszichológus és egy író, egymással karöltve, első osztályú manipulátorokká tudnak válni."

Henry Gustav Molaison végül 82 évet élt meg, 2008-ban hunyt el, de egész életében huszonéves fiatalemberként gondolt magára.

Hilde és Ylva Østby könyvében sok más érdekes történet mellett Molaison történetéről is olvashatunk, illetve az azóta eltelt 70 év során megismert dolgokról, amelyek a memóriát érintik. Mik azok a személyes emlékek? Fejleszthető-e, és ha igen, hogyan az emlékezőképesség? Hogyan tárolja agyunk az emlékeket, és miért emlékszünk ugyarra az eseményre teljesen máshogy? Miért és hogyan felejtünk, és hogyan változtatja meg az agyunk az emlékeket? Hogyan működik agyunkban a jövőszimuláció, és mi köze az emlékekhez? Mennyire fontos ebben a beszélgetés, az élmények felidézése? És hogyan változtathatjuk, befolyásolhatjuk mások emlékeit? Ezekről és sok más érdekes kérdésről is szól ez a könyv. 

"Egyes emlékekből elbeszélés lesz, amely megtörtént eseményeket alapul, akár egy anekdota."

A szerző egy testvérpár, Hilde 1975-ben született és irodalmi pályát választott, több regénye jelent már meg, könyvszakmában is dolgozott, mint szerkesztő és kiadói munkatárs, illetve szellemíróként is tevékenykedett. A húga, Ylva 1979-ben született, az Oslói Egyetemen szerzett neuropszichológia területén doktori fokozatot, jelenleg Norvégia egyik vezető emlékezetkutatója. Hilde szépirodalmi stílusa és Ylve tárgyi tudása szépen ötvöződik ebben a könyvben, egy élmény volt olvasni a történeteket. A csikóhal, mint hasonlat, számtalanszor visszatérő elem volt, és az állatvilág más részeiből is merítettek. Irodalmi stílusban, de mégis tényszerűen mutatja be a kötet az emlékeinket, azt, amit tudunk róla, és azt, amit csak sejtünk. És persze nem hallgatja el azt sem, mennyire megbízhatatlan és öntörvényű is az emberi emlékezet, és mégis, életünk, lényünk egy nagyon fontos része. Hiszen az emlékeink (is) tesznek azzá, akik vagyunk. 

[Eva · Rating 3 out of 5]

The big selling point of this book is that it's written by a two sister team, one of whom is a neuroscientist and the other is a writer. I had high expectations for the quality of the prose but I'm sad to say it was rather a letdown (and no, this has nothing to do with the translation). The structure of the book is meandering, the theme transitions are sometimes rather forced, and the tone gets unnecessarily sensationalist at times. Some of the gimmicks like the pretend-talkshow script weren't as funny as I presume the authors wanted them to be. Still, it was nice to read a book that doesn't use the default US/UK point of view, and some of the connections - particularly the chapter on memories and future - were interesting and thought-provoking.

[Marie · Rating 5 out of 5]

Elsket denne boka! Fanget nysgjerrigheten og gled lett fram. Hvordan vi lagrer, sorterer og endrer minner. Hvordan hjernens hvilemodus faktisk er meget aktiv, ved å hvile i det å tenke bakover og fremover i tid. Spesielt spennende å lese om falske minner. Samspillet mellom søstrenes ekspertise fungerer godt. En referanse til Pixarfilmen "Innsiden ut" mangler og søstrenes tilgjorte dialoger kunne vært spart. Foruten dette er boka en varm anbefaling.

[Łukasz · Rating 2 out of 5]

So the joke is that the book, despite being very pleasant, is hardly remarkable and thus very, well, forgettable.

[Lucia · Rating 4 out of 5]

“La memoria es un monstruo. Tú olvidas pero ella no. Se limita a archivar las cosas. Te las guarda o te las esconde y las vuelve a evocar por su propia voluntad. Crees que tienes memoria pero es ella quien te tiene a ti.”
(John Irving)

Con esta cita empieza este libro, que bien podría resumirlo, a grandes rasgos.

Hace especial énfasis en el papel del hipocampo, ese gran centro de procesamiento. Todo de una forma que resulta entretenida y ágil; recomendada para “mentes” curiosas.

[Buchdoktor · Rating 5 out of 5]

Ohne Geschichten und Erinnerungen gibt es keine Zukunftsvisionen!

Hilde und Ylva Østby arbeiten mit starken Bildern. Natürlich wollte ich wissen, was das Tauchen nach Seepferdchen mit dem menschlichen Gedächtnis zu tun hat – und schon hatten die Schwestern Østby mich als Leserin geangelt. Zunächst richten sie den Blick auf autobiografisches Schreiben und die Bedeutung der Erinnerung für Autoren (Proust, Murakami, Linn Ulmann, Knausgard, Buzz Aldrin).

Voraussetzung für das Erzählen unserer Lebenserinnerungen ist das Episodengedächtnis, das bei jedem unterschiedlich ausgeprägt ist. Dieser Abschnitt war für mich (mit einem weit zurückreichenden Episodengedächtnis) besonders aufschlussreich; denn bisher kannte ich nur die Behauptung, das Episodengedächtnis von Kindern reiche nicht weiter als bis zum 3. Lebensjahr zurück. Die vermeintlichen Erinnerungen wären angeeignete Erinnerungen aus den Erzählungen Erwachsener. Bei den Østbys klingt die Sache differenzierter: Es gibt Menschen mit ausgeprägtem Episodengedächtnis und andere, deren Episodengedächtnis weiter zurückreicht.

Jeweils verknüpft mit einer ausdrucksstarken bildlichen Vorstellung erzählen die Autorinnen von Taxifahrergehirnen, dem Erinnerungsvermögen von Schachspielern und über die Bedeutung von Shakespeares Globe-Theater für das Memorieren von Rollen. Nach dem Attentat von Utøya hat die norwegische Traumaforschung sich intensiv mit der Erinnerung der Überlebenden befasst und dass die Art der Speicherung bestimmt, wie stark uns traumatische Erlebnisse belasten. Für Krimileser aufschlussreich ist das Kapitel über falsche Erinnerungen, die Bewertung und Gewichtung von Zeugenaussagen und wie die norwegische Polizei neue Erkenntnisse darüber in ihre Verhörmethoden integrierte. Wichtig finde ich Erkenntnisse über Zusammenhänge von ADHS und Gedächtnis, wie auch die wechselseitige Wirkung zwischen Depressionen und Gedächtnisstörungen.

Schließlich wird Eltern eindrucksvoll präsentiert, warum unsere Kinder nur dann Zukunftsvisionen für diese Welt entwickeln können, wenn ihr episodisches Gedächtnis gefördert wird – z. B. durch gegenseitiges Erzählen von Geschichten von Kindheit an. Die Vorstellung, dass Kleinkinder zukünftig mit Animationsfilmen vom Handy aufwachsen werden, anstatt mit Geschichten aus dem Mund von Eltern und Erziehern, gruselt mich an dieser Stelle nachhaltig.

Østbys „Seepferdchen“ ragt aus der Menge von Sachbüchern über das menschliche Gehirn durch seine anschauliche Erzähltechnik hervor. Wenige Kernthemen sind jeweils mit einem anschaulichen Bild verbunden, das dauerhaft in Erinnerung bleibt. Die Autorinnen beschreiben nicht nur die Bilder in den Köpfen von Patienten und Probanden, sie schaffen eigene Bilder, die aus meiner Sicht eindringlicher wirken als hunderte von Seiten Sachtext.

[Merve · Rating 5 out of 5]

Hafızanıza ne kadar güveniyorsunuz? Şahsen ben çok güveniyorum çünkü güçlü bir hafızam var. Özellikle de görsel hafıza açısından güçlü bir hatırlama yetim var. Yeti, duyu ya da her ne ise adı. Yine de okuduğum birkaç bellek konulu kitap bana hafızaya çok da güvenilemeyecegini öğretti ve bu beni oldukça üzdü aslında çoğunlukla olmaktan mutlu olduğu yerlerden uzak düşen biri olarak zihnimde gittiğim ya da gitmek istediğim o yerlerin anısı ile yaşayan biri olarak hafızanın yaramazlıklarını öğrenmek çok da iyi gelmedi açıkçası. Hele de düzenli tuttuğunuz bir seyahat anı defterinizi kaybetmisseniz bu gerçeği öğrenmek daha yakıcı oluyor. Bunu kisisel bir örnekle açıklayayım. Ağustos ayında bir aylık yolculuğa çıkmıştım. Yoğun tempoluydu çünkü çoğunlukla gittiğim bölgede sırtımda 60+5 litrelik bir sırt çanta ve çadır ve matın olduğu bir yükle yürüyerek antik kentleri geziyordum. Günün sonunda yorgunluktan ne kadar bitkin düşsem de her gün düzenli olarak yazıyordum deneyimlerimi. Bel çantamda taşıdığım bir not defterim vardı. Yanımdan hiç ayirmazdim defteri hafıza ne kadar güçlü olursa olsun boşluklar kalıyor mutlaka ve ben de hep notlarla desteklerdim anılarımı.31 günün sonunda bitirdiğim o defteri yaşadığım şehre döneceğim gün kaybettim. Aylar geçti o anıları tekrar yazma girişimim ertelendikce zihnimde hafızamda oluşan boşluklar hem yazma deneyimimi hem hatırlama yetimi zora sokuyor. Yine de hala taptaze kalan anılar var ama boşluklar da çoğalıyor. Hafızada depolanan anılar gittikçe daha çok saklanıp daha nadir ortaya çıkıyor. Kitap bana bu deneyimimi sık sık hatırlattı.

Fotoğraflarla not defterleri,biletlerle günlüklerle desteklediğimiz beslemeye çalıştığımız hafızamızla ilgili çok dikkat çekici kitap. Deniz atlarıyla kurduğu bağlantı çok ilginç. Yazı dilindeki samimiyet beni ilgilendiğim konuyla ilgili anlatıya büyük bir keyifle çekti. Hafıza ile ilgili çok geniş bir literatür var. Ancak daha önce bellek konusu ile ilgili herhangi bir kitap okumadıysanız başlamak için ve okumaya devam etmek için motivasyon sağlaması açısından çok keyifli bir kitap. En azından benim için öyle oldu :)

[E Kummeneje · Rating 3 out of 5]

En forsåvidt interessant og grundig populærvitenskapelig gjennomgang av hukommelsen.

Store minus for å ukritisk gjenfortelle teoriene til forskere som er tilsynelatende uforenlige med moderne nevrobiologisk forskning. (Baddeley og i alle fall en annen litt tidligere i boka).

Det store problemet her, for meg, er forfatteren(e?)s (Hilde antar jeg) utrolig pretensiøse stil, som balanserer mellom å bruke de mest banale forfattertekniske "triks" med konstant gjentatte metaforer og frampek/tilbakeblikk; og helt tåpelig svulstige "poetiske" passasjer som fikk meg til å veksle mellom å gremmes og å dra på smilebåndet. Spesielt slutten på boka er bare helt voldsomt overdrevet emosjonell, som om de to søstrene har utført et eller annet verdens-under i å skrive denne boka.

MEN, når alt dette er sagt, så er det mye god informasjon her å ha med seg videre. Selv med en MSc i nevrovitenskap var det en del spennende her jeg ikke hadde hørt om før.

[Erika · Rating 3 out of 5]

En populärvetenskaplig bok om minnet som ganska ofta var intressant men ändå inte levde upp till förväntningarna. Boken är skriven av en systerduo där den ena systern är forskare och den andra författare. Jag läste den svenska översättningen som tyvärr var lite slarvigt korrekturläst och bar spår av originalspråket. Men det handlar inte bara om översättningen – många gånger kände jag att den här boken hade mått bra av ytterligare redigering. Allt som oftast skriver författarna i lite reportagestil och en del av de här reportageinslagen bidrar inte med önskat mervärde. Ganska ofta känns det också som om författarna skriver onödigt ordrikt, pratigt och upprepande.

[Dani Dányi · Rating 3 out of 5]

...volt benne pár érdekes gondolat, ami egyevágott az eddigi tapasztalataimmal, és így könnyű volt megjegyeznem őket (ilyen pl, hogy a memória nem arra való, hogy akkurátus kereshető archívumot képezzen a múltból, hanem egy, a jövő elképzeléséhez nagyon hasonló kreatív hátország - dióhéjban és parafrazálva) de a nagyrészét pár nap után már el is felejtettem :)
emellett az én ízlésemnek kicsit túl volt tolva néhol a szemléletes példák és allegóriák parádéja, még a dialógusban megírt rész sem segített a tényen, hogy a könyv terjedelmesre lett talán túlírva - a kevesebb néha több.

[Emil · Rating 3 out of 5]

Mildly interesting, but there is no "red thread" throughout the book in my opinion, mostly a collection of stories.

[Наталія · Rating 4 out of 5]

Книжка з такою художньою назвою виявилася досить якісним наукпопом про пам'ять. Це колаборація двох норвезьких сестер: нейропсихологині та письменниці. Мабуть якраз сестра-письменниця, Гільде, в прагненні зробити серйозні огляди нейрофізіологічних досліджень більш читабельними розбавляла весь цей науковий фактаж ліричними вставками у стилі науково-популярних телепрограм. Особисто мені цей стиль радше заважав. Та нехай. Я не знаю іншої такої праці, де б був гарний огляд історії дослідження пам’яті, та розказувалося б про останні відкриття у цій ділянці науки. Углиб за морським коником – це і метафора пірнання у глибину пам’яті за мерехтливими слідами спогадів, і спроба зрозуміти іншого «морського коника» - гіпокамп – маленьку частку головного мозку, відповідальну за менеджування пережитого нами досвіду, своєрідного інкубатора спогадів. Окрім цього у книзі піднімаються такі теми: утворення і розпад спогадів, межі можливостей запам’ятовування і тренування пам’яті, фальшиві спогади, забуття.
Окремо хочу подякувати видавництву Pabulum за книгу, яку так приємно тримати у руках, і яка так тішить око милим дизайном.

[Billy Curry · Rating 4 out of 5]

An interesting look at how our brain works. The writer provided an informative narrative. There were some interesting parts to the books informal research with working professionals as well as some academic insights. I would like to have seen a little more discussion for effective application for the average person.

[Vivi Renate Audsdotter · Rating 5 out of 5]

Dypt fascinerende, lærerik og meget godt skrevet!
Må nok leses igjen, for det er mye informasjon å fordøye, uansett hvor bra forklart det enn er.

[Kurtbg · Rating 4 out of 5]

A good book to read to make you think about memory, how it works, how it developed (out of need first) and how it’s applied to the aspects in contemporary life.

[Furious Gazelle · Rating 4 out of 5]

Diving for Seahorses is a collaboration between sisters: the writer and editor Hilde Ostby and the clinical neuropsychologist Dr. Ylva Ostby; a necessary team, as this book artfully explores the history of human knowledge regarding memory.



The book takes its name from the hippocampus. As explained in the first pages, an Italian doctor named it the hippocampus (Latin for horse sea monster) back in 1564. This is the seahorse we’re diving for. This metaphor is stretched throughout the book (sometimes a little too thin, but it works).



This was an overall fascinating read. Anyone who has ever had an interest in learning more about the human brain, and of course specifically memory, will enjoy this book.

Hilde is a beautiful writer though at times some of her words may have been lost in translation and there are instances that read too much like a textbook rather than a nonfiction work. There are wholly artistic portrayals of experiments- like when recreating a 1970s experiment to see if memory was tied to location by diving underwater and memorizing lists of words. “We will see with our own eyes how their brains have worked, linking words and seaweed and cold water together into the same network. But we’re still standing on the pier, while the February cold eats away into our woolen underwear. It’s anything but magical. (p.27)” She puts in magical descriptions while really bringing you into time and place. This serves her well whether talking about the present or taking the reader back to early renaissance discoveries about the brain.



The clinical information is sometimes presented, well, clinically, and that was really my main complaint. There were points where I was really invested in the book and the anecdotes being presented– Henry Molaison’s life story was insane– and then they would dip into paragraphs that would sound more at home in a scientific journal, as though they were presenting research rather than telling a story. I understand that it is clinical information, and it would likely be less worthwhile without Ylva’s analysis, but since they were working together it could have been cleaned up. However, the overly dry sections were few and far between and Hilde has a talent for making even the decades (and in some cases, centuries) old stories seem present and tangible.



They cover a lot of ground in this fairly slim novel and all of it was truly intriguing. Despite the clinical parts, they engage with many people who aren’t scientists- like, novelists, and memory masters- which really drives home that the human brain isn’t just “science” it’s you. There’s nothing more gripping than finding out what makes us tick.

Review originally posted at https://thefuriousgazelle.com/2018/12...

[Lola Lola · Rating 2 out of 5]

To znaczy to nie jest zła książka, tylko po prostu taka do zupełnie wstępnego zapoznania się z tematem. A ja miałam chyba większe oczekiwania. No i rozważania autorek mnie męczyły, momentami wydawały mi się strasznie dziecinne. Końcówki to już w ogóle nie dałam rady.
Za to ładnie przetłumaczone i zredagowane.

[Caroline · Rating 4 out of 5]

Anbefales! Kommer sikkert ikke til å huske halvparten, siden denne boken består av mye fakta og teori, men det er veldig interessant.

[Marie · Rating 4 out of 5]

This book was full of interesting stories and facts about our memory. It provided great insight into the power of our memories and a different view of their purpose. I would definitely recommend this book!

[Brooke · Rating 4 out of 5]

Very interesting book looking at memory from lots of different angles. It’s written by two sisters, an author and a psychologist, so is one of the most well written nonfiction books I’ve read

[Camilla Brandt · Rating 3 out of 5]

Interessant tema og spennende passasjer, men noen ganger litt rotete skrevet

[Ragnhild · Rating 4 out of 5]

Fin bok om hukommelsen

[Emre Güneş · Rating 4 out of 5]

Sonlara doğru sıkıldım biraz ama genel anlamda “hafıza” ve “hipokampüs” kavramlarına daha yakından bakmak için keyifli bir kitap.

[N. N. · Rating 3 out of 5]

Først og fremst: innhold = 4.5 / 5 - skikkelig bra og informativt! Flott og spennende, nyttig, omfattende og enkelt presentert.

Det som drar denne boka ned en god del for meg er språket, som til tider er svulstig og altfor ordrikt for min smak. Innholdet er spennende nok! Det er ikke nødvendig å pakke det SÅ mye inn - jeg hadde håpet at man kunne stole litt mer på at innholdet er fengende nok i seg selv! (Kaja Nordengen klarte jo dette bra i «Hjernen er stjernen».)

Noen tilfeldige eksempler på språk: «Forfattere er hukommelsens fanebærere...». Javel. Når de beskriver det å implantere et minne om en ballongferd som ikke fungerte så bra: «Kanskje det ikke var helt vellykket (...), men en liten flamme prustet opp stoffet i rødt og gult.». Når fyren ikke går på eksperimentet deres: «Lufta er ute av ballongen. Den ligger slapp utover gulvet, og vil ikke fylle seg.». For å summere opp: «(...) Så kanskje et bygg kan være så gjennomsyret av demokratiske verdier at det kan endre et totalitært samfunn? Den Norske Opera har uten tvil forandret folks forhold til en kunstart som tidligere var knyttet til en økonomisk og kulturell overklasse.
Snøhettas nåværende hovedkontor ligger i et gammelt havnelager på Vippetangen i Oslo. Innenfor de gamle veggene er det stort og åpent, i taket henger det flere hundre små plastposer fylt med vann, i en stor sirkel. De fanger opp lyset fra fjorden og sirkler langsomt rundt. Et lite øyeblikk synes vi at det ser ut som de er fylt med hver sin sjøhest. (...) Det er bare noen hundre meter å gå bort til operabygget, og vi går langs kaia. Vannet blinker mot oss langs veien, fylt av forventning om en solfylt sommer. For ikke mange månedene siden sto vi i iskald vind og regn langs den samme fjorden og vinket til dykkerne som skulle gjennomføre undervannseksperimentet vårt. Nå, som juni har farget alt i lyse farger, virker det så fjernt borte: Det svarte vannet, de latekskledde mennene som vinket optimistisk til oss (...)» osv osv. 🙃 Jeg tenker at det kanskje er et kunstnerisk grep, å velge denne språkformen, og noen vil dette kanskje falle i smak hos - men når jeg leser pop-vit ønsker jeg å lese effektivt og har ikke behov for så mye malende og beskrivende ord som like gjerne kunne vært tatt ut fra romantisk kiosklitteratur.

Men hver sin smak, antar jeg? Selve innholdet om hukommelse, om du orker å filtrere ut språket, er kjempespennende og godt beskrevet på en lettfattelig måte!

[Tracy Tibedo]

OK, interesting but a bit long winded

[Leah Rachel von Essen · Rating 4 out of 5]

Diving for Seahorses: Exploring the Science and Secrets of Human Memory by Hilde Østby and Ylva Østby was a fascinating book about the mysteries that scientists are still digging into around our memory and how it works.

This is a well-written and deeply compelling book, easy to read, about the study of memory—both how we learned what we know now and what we are studying that we still don’t know. The most intriguing chapter for me was on false memory—on how we can ingrain false memories, on the implications for the justice system that it can be easy to implant false memories into the human brain, both to elicit confessions and to influence witnesses. The chapter was packed with things I didn’t know about how our memory worked and how it reveals flaws in how we blindly trust witness and police officer recall, or even confessions, during trials.

Unfortunately, I was also disappointed that this section failed to engage with prejudice and race and their impact on memory. If we’re discussing the possibility of remembering wrong, it should have been noted that if a witness sees black men as more likely to be criminals, they’ll be more likely to remember the criminal as black if they didn’t get a good look, or to agree and restructure their memory if the police suggest that the criminal wasn’t white. To bring up the Central Park Five but never mention the factor preconceptions and prejudice play in the construction of false memories seemed like a huge oversight.

Overall, this book was readable, informative, and full of interesting anecdotes that I really enjoyed. I learned a lot, but was slightly disappointed by the failure to engage with the question of preconceptions in memory, and also was occasionally annoyed by the interjections of the authors themselves attempting to run experiments on their peers for fun—some of these yielded interesting results, but others I skimmed. It’s well-written and compelling. Diving for Seahorses comes out October 9 from Greystone Books.