What do you think?
Rate this book
Rémtörténetek
Meglepetés, nem várt ajándék Nádas Péter új regénye. Meghökkentő történetszövésével, sűrűn váltakozó regiszterekben áradó nyelvén egy vízparti település hétköznapi világát tárja elénk.
A Rémtörténetek hősei a falu élőképének karakterisztikus alakjai: gazdák és napszámosok, katolikus pap és a református lelkész, egy szellemileg sérült fiatal nő, aki többszörös leányanya, és apja a községi pásztor, a tanító és egy hetven éve megesett öregasszony, aki azóta sem szerezte vissza a becsületét, egy ördögtől megszállott péksegéd és egy lenyűgöző diáklány, kitelepített arisztokraták és nyaraló úriasszonyok. Micsoda figurák és jellemek, valamennyien a jóságukba és a gonoszságukba merülve. Nem beszélve a kísértő szellemekről.
A néhány napot átfogó cselekményben az elesettség, kiszolgáltatottság, függőség és az erőszak újabb és újabb változatait ismerjük meg, amelyeket a szenvedők a saját egyetlen életükként érzékelnek.
Céline és Móricz, Csehov és Borbély Szilárd, Csalog Zsolt és Tompa Andrea világához kapcsolódó univerzumban járunk, ahol a nyelv a beszédképtelenséggel érintkezik, ahol nemcsak a nyers önérdek és az ösztönös önzetlenség tör utat magának, hanem kaotikus és démonikus erők sodorják ismeretlen irányokba a szereplőket és az eseményeket.
Az elbeszélés látszólag ráérősen, egyre újabb helyszíneket és szereplőket felvonultatva, széles ívekben kanyarog, miközben ellenállhatatlanul sodródunk a közös balvégzet felé.
"Úgy beszéltek róla az asszonyok, úgy cifrálták, mintha tisztességes apai neve nem lenne ennek a Teréznek, a Szipirtyó Teréznek, a Banya Teréznek, amiből lassan Bánya lett. Bánya Teréz. Az ő drágalátos szülőhelyén, ahol mink is megszülettünk, vagy kinn a határban, a mezőn, az erdőn, a málnásban, a pajták között a szérűn közvetlenül a temetődomb alatt, mert az örökös nyárutói tűzveszély miatt a pajták, rosseb tudja, mióta, künn álltak a végen, és amint hordták be a szénát és a szalmát, nehogy már valaki tüzet rakjon, kárt ne tegyen, vagy a termésből ne capcaráljon magának, a pajtát mezőőr vigyázta, de másutt is, ahová csak mentünk, mindenütt, az ártéri erdőkben, ahol együtt szedték az asszonyok a csiperkét, nehogy a másiknak több jusson belőle, és az egészet magának leszedje, ők is lássák, miként szedi, mennyit talál a másik, és akkor én mért nem találom, a legelőn, a sok buzgárnál és a közeli szőlőkben a gyümölcsfák között bizony elhagyták a rendes családnevét, mikor róla vagy neki beszéltek, bizony beszélték, nevették, de úgy elhagyták ám, úgy szájaltak róla, úgy emlegették, mintha nem tudnák többé, azonos családnevet visel egy igen híres nagy családdal, s akkor azért vigyázzanak ám, hogy mit beszélnek."
A Rémtörténetek hősei a falu élőképének karakterisztikus alakjai: gazdák és napszámosok, katolikus pap és a református lelkész, egy szellemileg sérült fiatal nő, aki többszörös leányanya, és apja a községi pásztor, a tanító és egy hetven éve megesett öregasszony, aki azóta sem szerezte vissza a becsületét, egy ördögtől megszállott péksegéd és egy lenyűgöző diáklány, kitelepített arisztokraták és nyaraló úriasszonyok. Micsoda figurák és jellemek, valamennyien a jóságukba és a gonoszságukba merülve. Nem beszélve a kísértő szellemekről.
A néhány napot átfogó cselekményben az elesettség, kiszolgáltatottság, függőség és az erőszak újabb és újabb változatait ismerjük meg, amelyeket a szenvedők a saját egyetlen életükként érzékelnek.
Céline és Móricz, Csehov és Borbély Szilárd, Csalog Zsolt és Tompa Andrea világához kapcsolódó univerzumban járunk, ahol a nyelv a beszédképtelenséggel érintkezik, ahol nemcsak a nyers önérdek és az ösztönös önzetlenség tör utat magának, hanem kaotikus és démonikus erők sodorják ismeretlen irányokba a szereplőket és az eseményeket.
Az elbeszélés látszólag ráérősen, egyre újabb helyszíneket és szereplőket felvonultatva, széles ívekben kanyarog, miközben ellenállhatatlanul sodródunk a közös balvégzet felé.
"Úgy beszéltek róla az asszonyok, úgy cifrálták, mintha tisztességes apai neve nem lenne ennek a Teréznek, a Szipirtyó Teréznek, a Banya Teréznek, amiből lassan Bánya lett. Bánya Teréz. Az ő drágalátos szülőhelyén, ahol mink is megszülettünk, vagy kinn a határban, a mezőn, az erdőn, a málnásban, a pajták között a szérűn közvetlenül a temetődomb alatt, mert az örökös nyárutói tűzveszély miatt a pajták, rosseb tudja, mióta, künn álltak a végen, és amint hordták be a szénát és a szalmát, nehogy már valaki tüzet rakjon, kárt ne tegyen, vagy a termésből ne capcaráljon magának, a pajtát mezőőr vigyázta, de másutt is, ahová csak mentünk, mindenütt, az ártéri erdőkben, ahol együtt szedték az asszonyok a csiperkét, nehogy a másiknak több jusson belőle, és az egészet magának leszedje, ők is lássák, miként szedi, mennyit talál a másik, és akkor én mért nem találom, a legelőn, a sok buzgárnál és a közeli szőlőkben a gyümölcsfák között bizony elhagyták a rendes családnevét, mikor róla vagy neki beszéltek, bizony beszélték, nevették, de úgy elhagyták ám, úgy szájaltak róla, úgy emlegették, mintha nem tudnák többé, azonos családnevet visel egy igen híres nagy családdal, s akkor azért vigyázzanak ám, hogy mit beszélnek."
464 pages, Hardcover
First published May 19, 2022
37 people are currently reading
369 people want to read
About the author
Péter Nádas
102 books220 followersHungarian novelist, essayist, and dramatist, a major central European literary figure. Nádas made his international breakthrough with the monumental novel A Book of Memories (1986), a psychological novel following the tradition of Proust, Thomas Mann, and magic realism.
Péter Nádas was born in Budapest, as the son of a high-ranking party functionary. Nádas's grandfather, Moritz Grünfeld, changed his name into Hungarian, which was considered a scandal in the family. Nádas's youth was shadowed by the loss of his parents. Nádas's mother died of cancer when he was young and his father committed suicide. At the age of 16 his uncle gave him a camera, and after dropping out of school Nádas turned to photojournalism. During the late 1960s and early 1970s, he worked as an editor, reader, and drama consultant. After the Soviet-led invasion of Czechoslovakia in 1968, Nádas quit his job as a journalist and devoted himself to literature. "I resigned, walked out, and turned my back on the system to save my soul," he later said.
Péter Nádas was born in Budapest, as the son of a high-ranking party functionary. Nádas's grandfather, Moritz Grünfeld, changed his name into Hungarian, which was considered a scandal in the family. Nádas's youth was shadowed by the loss of his parents. Nádas's mother died of cancer when he was young and his father committed suicide. At the age of 16 his uncle gave him a camera, and after dropping out of school Nádas turned to photojournalism. During the late 1960s and early 1970s, he worked as an editor, reader, and drama consultant. After the Soviet-led invasion of Czechoslovakia in 1968, Nádas quit his job as a journalist and devoted himself to literature. "I resigned, walked out, and turned my back on the system to save my soul," he later said.
Ratings & Reviews
Friends & Following
Create a free account to discover what your friends think of this book!
Community Reviews
Displaying 1 - 25 of 25 reviews
May 8, 2024
In un villaggio ungherese su un’ansa del Danubio, più o meno negli anni Sessanta, alcuni personaggi raccontano le storie che li legano, con un focus abbastanza esplicito su maldicenze, odio vacillante, disprezzo, rimostranze custodite per decenni, abusi. L'intero romanzo è una grande spirale di pensiero, un flusso narrativo in cui si perde il senso del tempo, senza un inizio e una fine. Non c'è divisione in capitoli, sono dialoghi/monologhi non virgolettati (intervallati a un narratore esterno che funge da coscienza collettiva) che si accumulano uno sopra l'altro con passaggi di testimone quasi impercettibili e cambi di scena non aiutati da uno spazio bianco. Il personaggio centrale sembra essere Teréz, col suo continuo rimuginare e bofonchiare, ma il centro magnetico è Piroska, una studentessa di psicologia clinica. Fondamentali sono le linee che la uniscono a (1) Imre, il figlio della nana, che non si capacita del fatto che nessuno lo abbia mai chiamato per nome e a cui nemmeno la madre ha quasi mai parlato; (2) Misike, un ragazzo gravemente disabile con il quale ricambia una strana attrazione; (3) padre Jonas, prete ed esorcista, convinto che il suo modo di essere lo farà sempre sentire fuori posto tra gli esseri umani. Leggera fatica iniziale – un po’ lento, ripetitivo, un generale cosa sto leggendo? - poi la varietà delle voci narranti, e quindi dei punti di vista, e la potenza delle singole vicende dà vita ad archi ampi di narrazione e puro godimento. Dopo il ponderoso Libro di memorie, questo è un altro carico imperdibile, e Nádas può tranquillamente ambire al titolo di miglior scrittore che non si fila quasi nessuno. Sui 28 euro dell'edizione italiana si potrebbe stare a discutere, ma pace.
[84/100]
[84/100]
March 30, 2025
Ceva apasător se insinuează prin cele 500 de pagini în care nu se întâmplă (aproape) nimic, pentru ca în ultimele 30 de pagini să capete corp ororile.
Și dacă nu ar fi fost "acțiunea" din final, dacă am fi rămas la "nu se întâmplă nimic", tot ar fi fost o poveste bună, scrisă ingenios. Și, mai ales, ar fi fost Teréz, "vrăjitoarea cu suflet bun" și gură spurcată, care m-a făcut să râd de multe ori în mijlocul acestor istorii întunecate.
Și dacă nu ar fi fost "acțiunea" din final, dacă am fi rămas la "nu se întâmplă nimic", tot ar fi fost o poveste bună, scrisă ingenios. Și, mai ales, ar fi fost Teréz, "vrăjitoarea cu suflet bun" și gură spurcată, care m-a făcut să râd de multe ori în mijlocul acestor istorii întunecate.
July 7, 2022
Az utóbbi idők legnagyobb olvasmányélménye. Impressziók.
Nem is akartam írni róla, de miután befejeztem, elkezdtem egy kritikát olvasni – és avval szembesültem, hogy később nem fogok már semmit írni, mert félő, a kritikák meglátásai befolyásolnak majd, írok, mintha a saját gondolataim írnám, közben meg csak felmondom a leckét. Aztán meg a.) tervezem, hogy újraolvasom, mert nem látok tisztán (vagy az írói szándék volt ez, N. elvakított? kitelik tőle), csúnya kis koraszülött ez a szöveg; b.) egyáltalán nem kötelező írni róla; c.) vannak-e egyáltalán az embernek saját gondolatai?
Pár benyomást rögzítek, meg azt, ahogyan olvastam.
Elkezdtem, és azt gondoltam, ez valahogy nem olyan, mint amit eddig Nádastól láttam. Talán mert nem sokat olvastam tőle, hidegnek tartom, sebésznek, meglepett a szerepjáték és annak szenvedélye. Meg a hitelessége – a szomszéd (falusi) nénit hallottam vissza, olykor még az ő hangján is szólt a szöveg – eltekintve attól, hogy a szomszéd néni nem trágár, vagy alig – hát, gondoltam is, ez (trágárság) ki fogja sok olvasónál verni a biztosítékot. Csak hát az-e a hitelesség mércéje, hogy engem a szomszéd nénire emlékeztet? Valami van még itt, amit nem fognak meg sem a tájszavakkal, sem a beszédfordulatokkal, stíljegyekkel – ha ilyen egyszerű lenne, a gépek is tudnának hiteles irodalmi szövegeket írni. Be kell vallanom azt is, hogy rendesen benéztem a szöveget, jó ideig nem tudtam, éppen ki beszél – egyszerűen nem számítottam erre a "tudatfolyamos" megoldásra. A Bűn és bűnhődésben vannak mondatok, amelyeknél nem tudni, a narrátor sajátjai-é vagy R. gondolja – a narrátor összenő a szereplővel, benne van a szerepben, és ez nem csak nyelvi játék, ez, érzésem szerint, és tk. minden szereplőre igaz, pszichológiai játék is – van Uszpenszkijnek ez a beosztása a távolságokról narrátor és szereplő közt, itt több értelemben is mintha eltűnne ez a távolság, a narrátor nem ítélkezik, tükörré válik – miközben persze ez lehetetlen – valami ilyen a tökéletes nézőpont a szememben. (Van azért kivétel. A megfakult fényű hölgykoszorút pl. egyszer-kétszer iróniával mutatja meg, bár így hirtelen nem is tudom, nem valamelyik hölgy nézőpontjában van-e az az irónia.)
Evvel a játékkal viszont, érzésem szerint, olvasókat fog veszteni a könyv: kb. az első harmad Bánya Terézé, és a trágársága mellett ez a folyam sodorhatja el a t. o.-kat a könyvtől.
Mert onnan valami olyasmi lesz, ebből a szempontból, mint Tar Szürke galambjában, tk. az is megtalálhatná a számítását, aki tényleg "rémtörténetre" számít.
Ez a narrátor – gyanúsan sok itt Dosztojevszkij – hasonlít az Ördögök narrátorára. Ott az valahogy mindent tud, mi történik városunkban, itt meg a vidékünkön/nálunk – még az érzéseket, gondolatokat is ismeri – szinte kísértést (!) érzek, hogy közönségesen és játékból ne egy valódi szellemet feltételezzek.
Aztán meg: minduntalan egy másik szerző jutott eszembe: Sebald. Hol lakik a gonosz? Próbálunk rendet teremteni a káoszban, a karteziánus elvek szerint épült könyvtár ablakainak mégis nekirepülnek a madarak, az idill látszat, az ember állat – de olyan állat szegény, hogy egyes példányai tudják is ezt magukról. Én különben itt is tévedtem, legalábbis most azt hiszem, tévedtem, egy ideig falusi-városi (archaikus-modern) szembeállítást feltételeztem, különös tekintettel az itt és mostra, vagyis hogy ez a magyar város és a magyar vidék lélektana – ahogy tartani szokás, a jó könyveknek több szinten is érvényes az "igazsága", az általános emberit érzem benne – és amivel még ezen is túlmegy, az az, hogy hiába nevezem meg a gonoszt, hiába mutatok rá, ez csak technikai megjelölés, a káosz mindent, még a gonoszt is elnyelheti: a világ megismerhetetlen.
Nem is akartam írni róla, de miután befejeztem, elkezdtem egy kritikát olvasni – és avval szembesültem, hogy később nem fogok már semmit írni, mert félő, a kritikák meglátásai befolyásolnak majd, írok, mintha a saját gondolataim írnám, közben meg csak felmondom a leckét. Aztán meg a.) tervezem, hogy újraolvasom, mert nem látok tisztán (vagy az írói szándék volt ez, N. elvakított? kitelik tőle), csúnya kis koraszülött ez a szöveg; b.) egyáltalán nem kötelező írni róla; c.) vannak-e egyáltalán az embernek saját gondolatai?
Pár benyomást rögzítek, meg azt, ahogyan olvastam.
Elkezdtem, és azt gondoltam, ez valahogy nem olyan, mint amit eddig Nádastól láttam. Talán mert nem sokat olvastam tőle, hidegnek tartom, sebésznek, meglepett a szerepjáték és annak szenvedélye. Meg a hitelessége – a szomszéd (falusi) nénit hallottam vissza, olykor még az ő hangján is szólt a szöveg – eltekintve attól, hogy a szomszéd néni nem trágár, vagy alig – hát, gondoltam is, ez (trágárság) ki fogja sok olvasónál verni a biztosítékot. Csak hát az-e a hitelesség mércéje, hogy engem a szomszéd nénire emlékeztet? Valami van még itt, amit nem fognak meg sem a tájszavakkal, sem a beszédfordulatokkal, stíljegyekkel – ha ilyen egyszerű lenne, a gépek is tudnának hiteles irodalmi szövegeket írni. Be kell vallanom azt is, hogy rendesen benéztem a szöveget, jó ideig nem tudtam, éppen ki beszél – egyszerűen nem számítottam erre a "tudatfolyamos" megoldásra. A Bűn és bűnhődésben vannak mondatok, amelyeknél nem tudni, a narrátor sajátjai-é vagy R. gondolja – a narrátor összenő a szereplővel, benne van a szerepben, és ez nem csak nyelvi játék, ez, érzésem szerint, és tk. minden szereplőre igaz, pszichológiai játék is – van Uszpenszkijnek ez a beosztása a távolságokról narrátor és szereplő közt, itt több értelemben is mintha eltűnne ez a távolság, a narrátor nem ítélkezik, tükörré válik – miközben persze ez lehetetlen – valami ilyen a tökéletes nézőpont a szememben. (Van azért kivétel. A megfakult fényű hölgykoszorút pl. egyszer-kétszer iróniával mutatja meg, bár így hirtelen nem is tudom, nem valamelyik hölgy nézőpontjában van-e az az irónia.)
Evvel a játékkal viszont, érzésem szerint, olvasókat fog veszteni a könyv: kb. az első harmad Bánya Terézé, és a trágársága mellett ez a folyam sodorhatja el a t. o.-kat a könyvtől.
Mert onnan valami olyasmi lesz, ebből a szempontból, mint Tar Szürke galambjában, tk. az is megtalálhatná a számítását, aki tényleg "rémtörténetre" számít.
Ez a narrátor – gyanúsan sok itt Dosztojevszkij – hasonlít az Ördögök narrátorára. Ott az valahogy mindent tud, mi történik városunkban, itt meg a vidékünkön/nálunk – még az érzéseket, gondolatokat is ismeri – szinte kísértést (!) érzek, hogy közönségesen és játékból ne egy valódi szellemet feltételezzek.
Aztán meg: minduntalan egy másik szerző jutott eszembe: Sebald. Hol lakik a gonosz? Próbálunk rendet teremteni a káoszban, a karteziánus elvek szerint épült könyvtár ablakainak mégis nekirepülnek a madarak, az idill látszat, az ember állat – de olyan állat szegény, hogy egyes példányai tudják is ezt magukról. Én különben itt is tévedtem, legalábbis most azt hiszem, tévedtem, egy ideig falusi-városi (archaikus-modern) szembeállítást feltételeztem, különös tekintettel az itt és mostra, vagyis hogy ez a magyar város és a magyar vidék lélektana – ahogy tartani szokás, a jó könyveknek több szinten is érvényes az "igazsága", az általános emberit érzem benne – és amivel még ezen is túlmegy, az az, hogy hiába nevezem meg a gonoszt, hiába mutatok rá, ez csak technikai megjelölés, a káosz mindent, még a gonoszt is elnyelheti: a világ megismerhetetlen.
May 21, 2025
A collection of short stories bound in one book. This unique writing style reveals a Hungarian slice of the world, from youth to old age, where people struggle to survive. Through a wide range of characters, the book explores the strangeness of childhood, sexuality, illness, the working class, poverty, and aging.
A Catholic priest, a Reformed pastor, an epileptic girl, a boy in a wheelchair and his working mother, several mothers and their tormented sons—these and many more characters populate the book. The writing style is distinctive: there are no chapters, no concrete dialogue, and no clear ending to any character’s story, yet the narration remains easy to follow. The entire setting becomes a character in itself, from the land to the waters of the Danube.
The story unfolds over just a few days, and nothing major seems to happen on the surface. However, many past memories emerge, along with the vivid imaginations of the characters. As the title suggests—and as the reader might expect—there is a story about an exorcism. But it’s not frightening; rather, it adds depth to the strange and rich world the author has created.
Although the book is 540 pages long and lacks traditional dialogue or chapters, I fell in love with Péter Nádas’s writing style. The way the town and its surroundings become a living character was my favorite part, and I’m genuinely impressed by what the author has achieved. There were a few moments when I felt dizzy as the story jumped from one character to another, but the narrative remained engaging and never dull. Hungarian writers have a unique voice, and there’s always something eerie when the Danube River is involved in a story. The exorcism section was definitely my favorite—it only lasted a few pages, but I wanted so much more. Still, the author managed to tell a horror story without giving it horror vibes, which I found truly original.
A Catholic priest, a Reformed pastor, an epileptic girl, a boy in a wheelchair and his working mother, several mothers and their tormented sons—these and many more characters populate the book. The writing style is distinctive: there are no chapters, no concrete dialogue, and no clear ending to any character’s story, yet the narration remains easy to follow. The entire setting becomes a character in itself, from the land to the waters of the Danube.
The story unfolds over just a few days, and nothing major seems to happen on the surface. However, many past memories emerge, along with the vivid imaginations of the characters. As the title suggests—and as the reader might expect—there is a story about an exorcism. But it’s not frightening; rather, it adds depth to the strange and rich world the author has created.
Although the book is 540 pages long and lacks traditional dialogue or chapters, I fell in love with Péter Nádas’s writing style. The way the town and its surroundings become a living character was my favorite part, and I’m genuinely impressed by what the author has achieved. There were a few moments when I felt dizzy as the story jumped from one character to another, but the narrative remained engaging and never dull. Hungarian writers have a unique voice, and there’s always something eerie when the Danube River is involved in a story. The exorcism section was definitely my favorite—it only lasted a few pages, but I wanted so much more. Still, the author managed to tell a horror story without giving it horror vibes, which I found truly original.
June 1, 2022
Van a magyar irodalomban egy vonulat, ami a kádári magyar vidék kálváriáját mutatja be, és mint a vonulatoknak általában, vannak kiemelkedései. Mint pl. a Sátántangó, vagy a Nincstelenek, hogy két hegycsúcsot említsek, és ebbe a kategóriába sorolnám be Nádas új regényét.
Nekem új volt ez a hang Nádastól, bár igaz, nem ismerem az egész életművet még. Hiányzik belőle az író személyes hangja, az önéletrajziság, kevésbé hangsúlyos az aprólékos, analitikus elemzés, ez itt valóban egy regény, egy történet, a legjobb értelemben. Nádas maga azt nyilatkozta egy helyen, hogy végre, életében először tobzódhatott a közhelyekben. Hát most ebből inkább nem vonok le nagy következtetéseket a magyar irodalom általános állapotára, mert hátha nem trollkodni akart az író, de közhelyekből ilyen minőségű szöveget felépíteni még nem láttam.
Ha már magyar vidék és Kádár-kor, felmerül persze az olvasóban, hogy hol és mikor vagyunk. A holra elég pontos választ lehet találni, még ha a település neve egyszer sincs leírva a könyvben, de egyre szűkül a kör, és úgy a 150. oldal tájékán ráböktem Kisoroszira a térképen.
A mikor már jóval fogósabb kérdés, Nádas kerüli a korjellemzőket, gondolom nem véletlenül. Valamikor a téeszesítés után vagyunk, de még nem mutatkoznak a rendszer felbomlásának jelei. Tehát úgy 1965-75 között. Azért próbáltam, csak a játék kedvéért belőni az évet, nem sok sikerrel. Imre a váci kenyérgyárban dolgozik, amit ’68 szeptemberében adtak át, tehát ’69 nyaránál előbb nem járhatunk. Máshol viszont Pető Andrásra utal Piroska, mint élő személyre, ő viszont ’67-ben meghalt. Hogy ez írói tévedés, félrevezetés, vagy csak simán nem is érdekelte Nádast, nem tudom. Vagy még én is tévedhetek.
Na persze mindez csak olvasói képzelgés, a lényeget nem érinti, a pontos hely és idő nem lényeges. Ami lényeges, az az emberi magatartás, az emberi viszonyok, amiket Nádas ebben a könyvben kielemez. Ha már most van a Bosch kiállítás a Szépművészetiben, bennem felrémlett egy Bosch festmény (nem egy konkrét, hanem általában), azzal a sok félig emberi lénnyel, akik közönyösen nézik a másik kínját, vagy éppen okozzák azt. Boschnak nem lehetett túl jó véleménye az emberiségről, ahogy Nádasnak sem. Szereplői alig-alig mutatnak empátiát a másik iránt, a szeretet, ha megjelenik ebben a regényben, akkor csak torz formában.
Az elején gondolkodtam, ki lehet a narrátor, de aztán a nézőpontok változása egyértelművé tette, hogy nem lehet egy személy. De nem is arról van szó, amit Závada csinál mesterien, hogy egyik szereplőtől a másiknak dobja a narrációt, hanem itt inkább egy kollektív narrációról van szó (ha már annyi szó esik a téeszről). A narrátor itt a falu nyelve, aminél kegyetlenebb ítélőszék nincs. Teréz, a megesett lány elmenekült a gyerekével, de még öreg korában visszatérve sem nyer megbocsátást, örökre kitaszított marad. A másik oldal, Imre, a zabigyerek, aki olyan, mint Indiában az érinthetetlenek kasztja, hiába szép szál legény, lány szóba nem áll vele, még annyi sem jár neki, hogy valaki a keresztnevén szólítsa. És mindez visszahat rájuk is, Teréz tényleg egy boszorka, nincs senkihez egy jó szava, még a félbolond Rózát, az egyetlent, aki hajlandó hozzá napszámba járni, sem becsüli meg. Imre pedig valamiféle sunyi ördögként viselkedik, akiben bármikor feléledhet a gyilkos ösztön.
Talán a legpozitívabb szereplő Piroska, az egyetemista, aki, bár szociológiát tanul, de mégsem tud emberként tekinteni Imrére, pedig vonzza annak férfiassága, de a ráhelyezett stigma eltántorítja, sőt, odáig megy, hogy inkább a szociológiát is sutba dobná ennek hatására.
Még az ördögűzés is előkerül a regényben, nem tudom, hogy ez valóban létezhetett-e akkoriban, vagy csak az írói fantázia terméke, de nagyon jól belepasszol ebbe a miliőbe, ahol az emberekben kevésbé az isteni, mint inkább az ördögi motoszkál.
Szóval a cím, ami kissé hatásvadász, nem hazudik, hétköznapi rémtörténetek bontakoznak ki ebben a regényben, amiknél szörnyűbb nincs. Mert vérfarkassal ritkán találkozunk, de az emberi ridegséggel, nemtörődömséggel, elutasítással valamennyiünknek vannak tapasztalatai. Nádas azért egy fricskával zárja a regényt, a végén valóban rémtörténetekbe fordítja az addig megismert fő szálakat, hogy az is megkapja a maga kielégülését, akinek a hétköznapok rémsége nem elég.
Nekem új volt ez a hang Nádastól, bár igaz, nem ismerem az egész életművet még. Hiányzik belőle az író személyes hangja, az önéletrajziság, kevésbé hangsúlyos az aprólékos, analitikus elemzés, ez itt valóban egy regény, egy történet, a legjobb értelemben. Nádas maga azt nyilatkozta egy helyen, hogy végre, életében először tobzódhatott a közhelyekben. Hát most ebből inkább nem vonok le nagy következtetéseket a magyar irodalom általános állapotára, mert hátha nem trollkodni akart az író, de közhelyekből ilyen minőségű szöveget felépíteni még nem láttam.
Ha már magyar vidék és Kádár-kor, felmerül persze az olvasóban, hogy hol és mikor vagyunk. A holra elég pontos választ lehet találni, még ha a település neve egyszer sincs leírva a könyvben, de egyre szűkül a kör, és úgy a 150. oldal tájékán ráböktem Kisoroszira a térképen.
A mikor már jóval fogósabb kérdés, Nádas kerüli a korjellemzőket, gondolom nem véletlenül. Valamikor a téeszesítés után vagyunk, de még nem mutatkoznak a rendszer felbomlásának jelei. Tehát úgy 1965-75 között. Azért próbáltam, csak a játék kedvéért belőni az évet, nem sok sikerrel. Imre a váci kenyérgyárban dolgozik, amit ’68 szeptemberében adtak át, tehát ’69 nyaránál előbb nem járhatunk. Máshol viszont Pető Andrásra utal Piroska, mint élő személyre, ő viszont ’67-ben meghalt. Hogy ez írói tévedés, félrevezetés, vagy csak simán nem is érdekelte Nádast, nem tudom. Vagy még én is tévedhetek.
Na persze mindez csak olvasói képzelgés, a lényeget nem érinti, a pontos hely és idő nem lényeges. Ami lényeges, az az emberi magatartás, az emberi viszonyok, amiket Nádas ebben a könyvben kielemez. Ha már most van a Bosch kiállítás a Szépművészetiben, bennem felrémlett egy Bosch festmény (nem egy konkrét, hanem általában), azzal a sok félig emberi lénnyel, akik közönyösen nézik a másik kínját, vagy éppen okozzák azt. Boschnak nem lehetett túl jó véleménye az emberiségről, ahogy Nádasnak sem. Szereplői alig-alig mutatnak empátiát a másik iránt, a szeretet, ha megjelenik ebben a regényben, akkor csak torz formában.
Az elején gondolkodtam, ki lehet a narrátor, de aztán a nézőpontok változása egyértelművé tette, hogy nem lehet egy személy. De nem is arról van szó, amit Závada csinál mesterien, hogy egyik szereplőtől a másiknak dobja a narrációt, hanem itt inkább egy kollektív narrációról van szó (ha már annyi szó esik a téeszről). A narrátor itt a falu nyelve, aminél kegyetlenebb ítélőszék nincs. Teréz, a megesett lány elmenekült a gyerekével, de még öreg korában visszatérve sem nyer megbocsátást, örökre kitaszított marad. A másik oldal, Imre, a zabigyerek, aki olyan, mint Indiában az érinthetetlenek kasztja, hiába szép szál legény, lány szóba nem áll vele, még annyi sem jár neki, hogy valaki a keresztnevén szólítsa. És mindez visszahat rájuk is, Teréz tényleg egy boszorka, nincs senkihez egy jó szava, még a félbolond Rózát, az egyetlent, aki hajlandó hozzá napszámba járni, sem becsüli meg. Imre pedig valamiféle sunyi ördögként viselkedik, akiben bármikor feléledhet a gyilkos ösztön.
Talán a legpozitívabb szereplő Piroska, az egyetemista, aki, bár szociológiát tanul, de mégsem tud emberként tekinteni Imrére, pedig vonzza annak férfiassága, de a ráhelyezett stigma eltántorítja, sőt, odáig megy, hogy inkább a szociológiát is sutba dobná ennek hatására.
Még az ördögűzés is előkerül a regényben, nem tudom, hogy ez valóban létezhetett-e akkoriban, vagy csak az írói fantázia terméke, de nagyon jól belepasszol ebbe a miliőbe, ahol az emberekben kevésbé az isteni, mint inkább az ördögi motoszkál.
Szóval a cím, ami kissé hatásvadász, nem hazudik, hétköznapi rémtörténetek bontakoznak ki ebben a regényben, amiknél szörnyűbb nincs. Mert vérfarkassal ritkán találkozunk, de az emberi ridegséggel, nemtörődömséggel, elutasítással valamennyiünknek vannak tapasztalatai. Nádas azért egy fricskával zárja a regényt, a végén valóban rémtörténetekbe fordítja az addig megismert fő szálakat, hogy az is megkapja a maga kielégülését, akinek a hétköznapok rémsége nem elég.
July 3, 2022
Az idei év irodalmi nagyvadja került terítékre. Jó étvágyat hozzá.
Újabb recenzióm az Azonnalin:
https://azonnali.hu/cikk/20220702_nad...
Újabb recenzióm az Azonnalin:
https://azonnali.hu/cikk/20220702_nad...
June 22, 2022
Néplélek-rémlélek. Durvaság, irigység, kapzsiság, aljasság, harag. Érthetetlen, vad vágyak. Részvétlenség, állatkínzás. Csak kevés jószándék, műveltség, derű. Az ember csak áll, mint a v��gén Hamza tanító a hideg szobában, a szél behordja a havat, és le van fagyva a döbbenettől, hogy ez tényleg ilyen romlott: a test és a lélek. Sokáig vár, mert nem hiszi el, hogy tényleg ilyen. Már remeg, mire végre idegesen kirakja az otthonából a mocskot.
Ismerős volt minden, és elviselhetetlen.
Nyilván zseniálisan van megírva, ha ennyire hatott rám és lélektanilag is ijesztően pontos - még mindig erősen ver a szívem a dunaparti rémségektől.
Ismerős volt minden, és elviselhetetlen.
Nyilván zseniálisan van megírva, ha ennyire hatott rám és lélektanilag is ijesztően pontos - még mindig erősen ver a szívem a dunaparti rémségektől.
July 29, 2024
"Povești de groază", în ciuda titlului, nu este o carte horror în adevăratul sens al cuvântului, ci este o carte care îngrozește cititorul prin decăderea umană și prin mizeria sufletească ce sălășluiește adânc și definitiv în oameni.
"Niciunde n-am mai văzut atâtea suflete rele la un loc. Și toate bolnave."
Personajele sunt oameni obișnuiți, locuitori ai unei așezări de pe malul Dunării, iar acest tipar mi-a fost foarte familiar, aducând cu cel al oamenilor din satele mai puțin dezvoltare de la noi din țară. Péter Nádas se folosește de un limbaj simplu și destul de licențios, personajele noastre exprimându-se cel mai bine prin înjurături prin care își varsă năduful. Narațiunea este construită în mod brut, neavând capitole sau subcapitole: un amalgam de propoziții, mai scurte sau mai lungi, punându-ne în față gândurile personajelor, chiar și pe acelea ascunse în cele mai întunecate cotloane.
Nu este deloc o carte ușor de citit, atât din cauza modului în care este scrisă, necesitând atenție și concentrare maximă, cât și din cauza personajelor care te fac să treci printr-o multitudine de stări, luptându-te din greu să nu le judeci prea aspru sau să le urăști. Într-un final, totuși... ajungi să le compătimești! O am încă în minte pe Roza, o tânără cu mintea rătăcită, un fel de bătaia de joc a satului, chinuită de epilepsie și de pofte trupești...
"N-avea cum să-și scoată din cap întreaga ei viață, e cumplit ca propriul tău trup să-ți fie cea mai mare pedeapsă."
"Niciunde n-am mai văzut atâtea suflete rele la un loc. Și toate bolnave."
Personajele sunt oameni obișnuiți, locuitori ai unei așezări de pe malul Dunării, iar acest tipar mi-a fost foarte familiar, aducând cu cel al oamenilor din satele mai puțin dezvoltare de la noi din țară. Péter Nádas se folosește de un limbaj simplu și destul de licențios, personajele noastre exprimându-se cel mai bine prin înjurături prin care își varsă năduful. Narațiunea este construită în mod brut, neavând capitole sau subcapitole: un amalgam de propoziții, mai scurte sau mai lungi, punându-ne în față gândurile personajelor, chiar și pe acelea ascunse în cele mai întunecate cotloane.
Nu este deloc o carte ușor de citit, atât din cauza modului în care este scrisă, necesitând atenție și concentrare maximă, cât și din cauza personajelor care te fac să treci printr-o multitudine de stări, luptându-te din greu să nu le judeci prea aspru sau să le urăști. Într-un final, totuși... ajungi să le compătimești! O am încă în minte pe Roza, o tânără cu mintea rătăcită, un fel de bătaia de joc a satului, chinuită de epilepsie și de pofte trupești...
"N-avea cum să-și scoată din cap întreaga ei viață, e cumplit ca propriul tău trup să-ți fie cea mai mare pedeapsă."
December 28, 2023
Veliki roman za kraj godine u velikom stilu. Nisam uživao, doduše. Sve me je iritiralo - likovi (od slaboumne Roze koju seksualno zlostavlja ko stigne preko Terez koja psuje&kune sve redom do one defektološkinje, popa i stasitog plavušana (tu sam očekivao malo drugačiji rasplet, nadao se čak)); forma (rečenica ne čini pasus!); i, na kraju, sveopšta gadnost svega (od ovozemaljskih ljudskih telesa do ovo/onozemaljskih neljudskih tela). Da je bilo ko drugi u pitanju tačno bih zalupio korice da se nikad ne vratim uprkos tome što je nabavka knjige bila pravi podvig. Ali ipak je to Nadaš i, mada nije u rangu ona dva druga velika romana, svakako je roman koji mi je drago što sam pročitao - uz svu frustraciju i odvratnost od prve do poslednje stranice.
August 21, 2022
Another Nádas masterpiece.
The rural setting is a change from his previous works (at least from those I've read), but Nádas incorporates the language of the 60s(?) Hungarian countryside beautifully into his lyrical and dense prose.
The narration flows seamlessly among the inhabitants and visitors of the village, as tension builds up to an inevitably dramatic ending. Captivating.
The rural setting is a change from his previous works (at least from those I've read), but Nádas incorporates the language of the 60s(?) Hungarian countryside beautifully into his lyrical and dense prose.
The narration flows seamlessly among the inhabitants and visitors of the village, as tension builds up to an inevitably dramatic ending. Captivating.
May 21, 2023
Nem könnyű olvasmány, sokszor pihentetnem kellett. Néha nosztalgikus hangulata volt, felidézte gyerekkorom falusi élményeit, néha mosolyogtató, de legtöbbször idegesítő és nyomasztó. Beigazolódik az az elméletem, hogy jobb nem tudni mások gondolatait.
Szerintem nem jó pillanatomban olvastam, vagy még kicsit pihennem kell rá egyet. Talán egy későbbi olvasással újra kell értékelnem.
Szerintem nem jó pillanatomban olvastam, vagy még kicsit pihennem kell rá egyet. Talán egy későbbi olvasással újra kell értékelnem.
March 20, 2025
O carte imposibil de citit. Practic este un șantier. Personaje conturate prost, poveștile spuse prost, scris ciudat, punere în pagină aiuritoare. Totul enervează cititorul. Am detaliat într-o prezentare făcută pe Litera 13 https://www.youtube.com/watch?v=n4vWC...
December 21, 2023
Das bildungsbürgerliche, deutsche Feuilleton liebt natürlich seinen Nádas. Lest selbst nach, was dieses Potpourri aus Perspektiven und Bewusstseinsströmen zu einem "hochintellektuellen Thesenroman" (NZZ) mit weiteren hochtrabenden Zuschreibungen macht.
Nach 207 (von 576) Seiten klappe ich zu. Ich brauche diesen voyeuristischen Schund über das ungarische Landleben der 1960er Jahre nicht. Die Stimmen obszön, ihre misogyn chauvinistische Auslebung redundant, wird immer mehr zum Selbstzweck, keine Ebene, die über die Dauervergewaltigung einer geistig behinderten Figur hinauskommt.
Diese "große Kunst" (NZZ), ein Roman, der "verstört" (Zeit), ist am Ende vor allem eines: intellektuelle Selbstbefriedigung an der rohen Libido des Landlebens und seiner grotesken Figuren. Je kranker, je defizitärer umso geiler, umso liebreizender die Hymnen der Bourgeoisie.
Nach 207 (von 576) Seiten klappe ich zu. Ich brauche diesen voyeuristischen Schund über das ungarische Landleben der 1960er Jahre nicht. Die Stimmen obszön, ihre misogyn chauvinistische Auslebung redundant, wird immer mehr zum Selbstzweck, keine Ebene, die über die Dauervergewaltigung einer geistig behinderten Figur hinauskommt.
Diese "große Kunst" (NZZ), ein Roman, der "verstört" (Zeit), ist am Ende vor allem eines: intellektuelle Selbstbefriedigung an der rohen Libido des Landlebens und seiner grotesken Figuren. Je kranker, je defizitärer umso geiler, umso liebreizender die Hymnen der Bourgeoisie.
March 22, 2025
Jag har läst ett par av Nádas kortare böcker men han är annars som en författare som främst ger ifrån sig mastodontverk. Att ta sig an någon av dem känns som ett projekt man bävar inför så när det istället dyker upp en bok på knappa 500 sidor blir det i sammanhanget något ganska lättforcerat.
"Skräckhistorier" handlar om en liten jordbruksby i Ungern som inledningsvis är svår att placera tidsmässigt. Det grova och slitsamma liv som beskrivs känns närmast medeltida men visar sig sedan utspela sig någon gång under efterkrigstiden.
Från början är det som att byn själv är berättaren, med en kör av olika röster som uttalar sig om livet och människorna, men efter ett tag hamnar fokus på en handfull personer. Det handlar dels om några av de mer utsatta personerna i byn - Róza som påminner om Mattis i "Fåglarna", "häxan" Teréz som kommit tillbaka till byn i vuxen ålder efter att ha tvingats därifrån med sitt utomäktenskapliga barn, den storvuxne Imre vars mor står längst ner i hierarkin - men även om några högre upp på samhällsstegen: en präst, en studentska, en borgarkvinna och hennes rullstolsbundne son. Historien flyter fram och tillbaka mellan dessa utan några kapitelindelningar eller annan tydlig struktur i berättandet; ofta känns det snarare godtyckligt när perspektivet ändras.
Gemensamt för alla är att det är en smutsig och hård historia, både till innehåll och berättarstil. Att ett av bokens vanligaste ord är "morsfittan" säger nog en del. Som titeln antyder finns här inslag av det övernaturliga men det är ingen skräckberättelse i vanlig mening.
Faktum är att jag har ganska svårt att riktigt förstå vad det är Nádas vill berätta, hur alla olika inslag och teman är tänkta att passa ihop. Här finns långa utvikningar kring religion och psykologi som tvärt kan brytas av i något annat, och de spöken som en av karaktärerna kan se har föga betydelse för de andra.
På många vis blir det också en ganska utmanande läsning och det är nästan så att jag drar en lättnadens suck när jag väl får lägga den ifrån mig. Samtidigt märker jag hur den håller sig kvar såhär några dagar senare, att byn inte riktigt vill släppa taget om mig.
Ett något kluvet omdöme blir det i slutändan, en bok som jag inte riktigt vet om jag kan rekommendera men inte ångrar att jag läst. Om eller när jag tar mig an "Illuminerade detaljer" som också står i bokhyllan återstår att se.
"Skräckhistorier" handlar om en liten jordbruksby i Ungern som inledningsvis är svår att placera tidsmässigt. Det grova och slitsamma liv som beskrivs känns närmast medeltida men visar sig sedan utspela sig någon gång under efterkrigstiden.
Från början är det som att byn själv är berättaren, med en kör av olika röster som uttalar sig om livet och människorna, men efter ett tag hamnar fokus på en handfull personer. Det handlar dels om några av de mer utsatta personerna i byn - Róza som påminner om Mattis i "Fåglarna", "häxan" Teréz som kommit tillbaka till byn i vuxen ålder efter att ha tvingats därifrån med sitt utomäktenskapliga barn, den storvuxne Imre vars mor står längst ner i hierarkin - men även om några högre upp på samhällsstegen: en präst, en studentska, en borgarkvinna och hennes rullstolsbundne son. Historien flyter fram och tillbaka mellan dessa utan några kapitelindelningar eller annan tydlig struktur i berättandet; ofta känns det snarare godtyckligt när perspektivet ändras.
Gemensamt för alla är att det är en smutsig och hård historia, både till innehåll och berättarstil. Att ett av bokens vanligaste ord är "morsfittan" säger nog en del. Som titeln antyder finns här inslag av det övernaturliga men det är ingen skräckberättelse i vanlig mening.
Faktum är att jag har ganska svårt att riktigt förstå vad det är Nádas vill berätta, hur alla olika inslag och teman är tänkta att passa ihop. Här finns långa utvikningar kring religion och psykologi som tvärt kan brytas av i något annat, och de spöken som en av karaktärerna kan se har föga betydelse för de andra.
På många vis blir det också en ganska utmanande läsning och det är nästan så att jag drar en lättnadens suck när jag väl får lägga den ifrån mig. Samtidigt märker jag hur den håller sig kvar såhär några dagar senare, att byn inte riktigt vill släppa taget om mig.
Ett något kluvet omdöme blir det i slutändan, en bok som jag inte riktigt vet om jag kan rekommendera men inte ångrar att jag läst. Om eller när jag tar mig an "Illuminerade detaljer" som också står i bokhyllan återstår att se.
January 3, 2025
“…La Róza aveva così tanta compassione di sé, e in preda alla sua grande felicità si era emozionata così tanto all’idea dell’angelo dalle ali spiegate che si portava via da qualche parte la sua anima che scoppiò a piangere alle sue stesse parole. Ti porto via, anima. E poi si mise a fantasticare che l’angelo la portava via, lontano, vicino al Buon Dio, e il sogno a occhi aperti la fece perfino smettere di piagnucolare, chissà dove la portava, e se la portava via con quell’unico vestito di cotonina che aveva, con i capelli di un biondo stinto tutti sudati e arruffati in cui ormai non restava più niente della permanente fatta a Bogdány, e guardava davanti a sé, fissava a occhi spalancati la terra spoglia con tutte quelle erbacce, ma in realtà vedeva l’unico vero angelo che le faceva salire l’anima al secondo cielo, la portava su verso l’azzurro, poi di lì a poco afferrò di nuovo la zappa e si rimise a lavorare”.
Péter Nádas, nativo di Budapest, classe 1942, scrittore, saggista, giornalista, fotografo, autore di testi teatrali e della trilogia Storie parallele (La regione muta, Nel profondo della notte, Il respiro della libertà, editi da Bompiani) è considerato tra le voci più influenti del panorama letterario europeo; ha avuto una sostenitrice d’eccezione in Susan Sontag, che aveva definito il suo Libro di memorie “il più grande romanzo scritto nel nostro tempo e uno dei più grandi libri del secolo”. Ambientato nella campagna ungherese negli anni Sessanta, all’epoca del regime socialista, Storie dell’orrore (in originale Rémtörténetek) racconta di una terra difficile, di povera gente, di fatica, di povertà e dell’orrore che la miseria genera e insinua nelle viscere; delle pulsioni da assecondare, che restano l’unica via per raggiungere qualcosa che assomigli da lontano alla felicità di un istante: e pazienza se poi quell’attimo porterà in dote un figlio, visto che c’è sempre la possibilità di una notte all’aperto, al freddo dell’inverno, per liberarsi di un fardello troppo gravoso; della crudeltà e della violenza che germogliano come piante spinose e succulente in un ambiente arido, fino ad assumere in uno dei personaggi, l’enorme e brutale Imre Bolog, il figlio illegittimo dell’aiutante dell’oste, Amália Mária, detta la Nanetta, le sembianze di un male dal nome antico…
Ne scrivo su
https://www.mangialibri.com/storie-de...
Péter Nádas, nativo di Budapest, classe 1942, scrittore, saggista, giornalista, fotografo, autore di testi teatrali e della trilogia Storie parallele (La regione muta, Nel profondo della notte, Il respiro della libertà, editi da Bompiani) è considerato tra le voci più influenti del panorama letterario europeo; ha avuto una sostenitrice d’eccezione in Susan Sontag, che aveva definito il suo Libro di memorie “il più grande romanzo scritto nel nostro tempo e uno dei più grandi libri del secolo”. Ambientato nella campagna ungherese negli anni Sessanta, all’epoca del regime socialista, Storie dell’orrore (in originale Rémtörténetek) racconta di una terra difficile, di povera gente, di fatica, di povertà e dell’orrore che la miseria genera e insinua nelle viscere; delle pulsioni da assecondare, che restano l’unica via per raggiungere qualcosa che assomigli da lontano alla felicità di un istante: e pazienza se poi quell’attimo porterà in dote un figlio, visto che c’è sempre la possibilità di una notte all’aperto, al freddo dell’inverno, per liberarsi di un fardello troppo gravoso; della crudeltà e della violenza che germogliano come piante spinose e succulente in un ambiente arido, fino ad assumere in uno dei personaggi, l’enorme e brutale Imre Bolog, il figlio illegittimo dell’aiutante dell’oste, Amália Mária, detta la Nanetta, le sembianze di un male dal nome antico…
Ne scrivo su
https://www.mangialibri.com/storie-de...
July 13, 2022
🌝*.Book Review.*🌝
‘The village became this pulsating united entity of horrors.’
As I promised I came back with a #hungarian #novel called Rémtörténetek
as it hasn't been translated into English, my closest translation would be Horror Stories.
He is a well-known and respected writer, dramatist, and essayist born in Budapest on the 14th of October in 1942. He won countless awards and wrote myriad novels, dramas, essays, and critics, and seriously if you look at his page on Wikipedia it’s a never-ending, mind-blowing list.
The book is published by @jelenkor an imprint of @librikonyvkiado
In this novel, we are in a little village in Hungary somewhere near the Danube in the late 60s mid-70s. It is a guessing game because we are not given exact facts about the time or the location.
The book is about the people of the village and their philosophy of life.
While there is a sinister plot in the background slowly unfolding like The Upside Down in Stranger Things.
"The whole story is a fluid shape-shifting ancient pagan beast gazing at you from the corner of your room."
There is a detailed book review of this novel on my blog. You can find the link in my bio.
‘The village became this pulsating united entity of horrors.’
As I promised I came back with a #hungarian #novel called Rémtörténetek
as it hasn't been translated into English, my closest translation would be Horror Stories.
He is a well-known and respected writer, dramatist, and essayist born in Budapest on the 14th of October in 1942. He won countless awards and wrote myriad novels, dramas, essays, and critics, and seriously if you look at his page on Wikipedia it’s a never-ending, mind-blowing list.
The book is published by @jelenkor an imprint of @librikonyvkiado
In this novel, we are in a little village in Hungary somewhere near the Danube in the late 60s mid-70s. It is a guessing game because we are not given exact facts about the time or the location.
The book is about the people of the village and their philosophy of life.
While there is a sinister plot in the background slowly unfolding like The Upside Down in Stranger Things.
"The whole story is a fluid shape-shifting ancient pagan beast gazing at you from the corner of your room."
There is a detailed book review of this novel on my blog. You can find the link in my bio.
August 9, 2023
Péter Nádas STRAHOTNE PRIČE (Rémtörténetek)
Uh! Što reći!?
Volim mađarsku književnost, odavno poznato, tu njihovu snagu autentičnosti koja izbija iz tekstova većine mađarskih autora, surovost u opisima stvarnost, nadasve su realistični, a u stanju u tu realu utkati i Boga i vraga. Jedan od njih je, definitivno, Nádas.
📖
Danas sam sklopila posljednju stranicu "Strahotnih priča" nadajući se da će se dojmovi sleći do trena kada pišem osvrt, ali ne, nisu se slegli, još dugo neće, možda će mi bitivpotrebno još jedno čitanje (jer ovaj roman to svakako i zaslužuje).
📖
A Strahotne priče su zaista jedan strahotno i strahovito dobar roman kakav nisam pročitala već dugo, dugo! Roman je pisan kao roman toka svijesti. Kako se radnja prebacuje na neki pojedini lik, tako pratimo tok misli tog pojedinca. Majstorski odrađen dio! Ha! Koji li nije, pitam se?
Nádas uvodi u svoju naraciju nešto što će, vjerojatno, mnoge zgroziti i odbiti na samom početku, vjerujte mi – na njihovu štetu. Naime, sve obiluje gomilom psovki, ružnih (lijepe ionako ne postoje), sočnih, žestokih, ekstremno maštovitih, kakvih god hoćete, a moram napomenuti – mi Balkanci djelujemo kao male bebe što ga Mađari mogu izvaliti(!) a s ciljem, što se mene tiče ne šokiranja, nego istinskog dočaravanja jedne seoske (rijetkost kod Nádasa) sredine, malograđanske, jalne, tračerske i zlobne u svojoj srži. Jasno, nisu svi takvi, većina, ipak! Mnogi će otići na misu i pozdraviti susjeda a u sebi mu skinut sve svece s neba poželjevši mu, onako usput, kakvo zlo. Dakako, u svojim mislima. Onaj tko to shvati neće te psovke doživjeti kao nešto "što se ne može čitati". Moj Nádasu, iskusnije čitatelje si, pretpostavljam oduševio a ne zgrozio, ne psovkama (mene su nasmijale x puta koliko su maštovite, što mogu), nego vjerodostojnošću kojom si uspio dočarati svoju namjeru. Naići ćete i na opsjednute vragom! Na koga li vas to podsjeća? A pisac je ipak apsolutno originalan. Sama ideja vraga u književnosti nije od jučer. Najuvjerljiviji mogući opis opsjednutosti: u nekom trenu, svećenik zabunom upita na latinskom: Kako ti je ime? Od jedne neškolovane osobe, koja nikako ne može znati latinski, začuje odgovor na čistom mađarskom: Koje te od mojih imena zanima?
Kako roman odmiče, radnja je sve napetija, no niti malo predvidljiva, čak ni do trena kada sve kulminira! Da je ovo kojim slučajem film, kladila bih se da bi na uvodnoj špici pisalo 16+
📖
Hvala ovom velikanu svjetske književnosti na još jednom remek-djelu! Jedva čekam piščev dolazak u Zagreb na Festival svjetske književnosti u nadi da ću doprijeti do autora i dobiti autogram na svoj primjerak knjige. Također, hvala mu na podsjećanju na jednu veliku istinu: ne d'o Bog da možemo čitati tuđe misli!
📖
Nekoliko citata:
📖
Gospode, daj mi snage dok ne crknem, da ne razgovaram naglas sama sa sobom.
Ali je odmah znala i to da ona Svevišnjega uzalud moli bilo što, jer si je dušu već odavno prokockala.
📖
Hvalio se pred djevojkom da on ne živi sam, nije jedini u svojem tijelu.
I glasno joj na to zagrohotao u lice.
Jebe se meni za mene samog, mene to ne zanima.
Postoji netko drugi u njemu tko želi upravo to.
Pa neka onda Piroska pojebe njega, toga drugog.
Cijela je istina bila u tome da Patuljčičina uzraslog sina nitko nije zvao imenom, nitko ga nije spominjao ili nekamo otpratio, a zapravo nije ni onako pravo porazgovarao s njim. Uzalud je u njemu živio i onaj drugi koji je s njim vječno razgovarao. Ni to ne bi nitko primijetio da on dođe pa ode, a sve vrijeme nosi sa sobom i drugoga.
📖
Kad je bio posve sam, a u teškim bi trenucima želio ostati sam, otac Jónás i inače je imao osjećaj u polutami koja guta zvuk, dok svjetiljnjak stvara iluziju ljeskanja što je dolazilo od svoda i drvene oplate koja seže do stropa, kao da se donekle vraća u za njega jednom zauvijek zabranjenu maternicu.
Nije bio vani u svijetu, nego na početku svijeta unutra, u zaštićenoj srži svijeta.
Gdje duša lebdi na površini mraka i svekolikost je već spremna na rađanje.
📖
S mađarskog prevela: Xenia Detoni
Izdavač: Fraktura - najbolja literatura
p.s. Ovaj roman mnogo je više od onog što spomenuh i natuknuh, a moja amaterska ruka ispisa. Nađete li se u prilici da ga čitate, nemojte ju propustiti. Ovako može pisati samo veliki poznavatelj ljudske duše i majstor svog zanata.📖
Uh! Što reći!?
Volim mađarsku književnost, odavno poznato, tu njihovu snagu autentičnosti koja izbija iz tekstova većine mađarskih autora, surovost u opisima stvarnost, nadasve su realistični, a u stanju u tu realu utkati i Boga i vraga. Jedan od njih je, definitivno, Nádas.
📖
Danas sam sklopila posljednju stranicu "Strahotnih priča" nadajući se da će se dojmovi sleći do trena kada pišem osvrt, ali ne, nisu se slegli, još dugo neće, možda će mi bitivpotrebno još jedno čitanje (jer ovaj roman to svakako i zaslužuje).
📖
A Strahotne priče su zaista jedan strahotno i strahovito dobar roman kakav nisam pročitala već dugo, dugo! Roman je pisan kao roman toka svijesti. Kako se radnja prebacuje na neki pojedini lik, tako pratimo tok misli tog pojedinca. Majstorski odrađen dio! Ha! Koji li nije, pitam se?
Nádas uvodi u svoju naraciju nešto što će, vjerojatno, mnoge zgroziti i odbiti na samom početku, vjerujte mi – na njihovu štetu. Naime, sve obiluje gomilom psovki, ružnih (lijepe ionako ne postoje), sočnih, žestokih, ekstremno maštovitih, kakvih god hoćete, a moram napomenuti – mi Balkanci djelujemo kao male bebe što ga Mađari mogu izvaliti(!) a s ciljem, što se mene tiče ne šokiranja, nego istinskog dočaravanja jedne seoske (rijetkost kod Nádasa) sredine, malograđanske, jalne, tračerske i zlobne u svojoj srži. Jasno, nisu svi takvi, većina, ipak! Mnogi će otići na misu i pozdraviti susjeda a u sebi mu skinut sve svece s neba poželjevši mu, onako usput, kakvo zlo. Dakako, u svojim mislima. Onaj tko to shvati neće te psovke doživjeti kao nešto "što se ne može čitati". Moj Nádasu, iskusnije čitatelje si, pretpostavljam oduševio a ne zgrozio, ne psovkama (mene su nasmijale x puta koliko su maštovite, što mogu), nego vjerodostojnošću kojom si uspio dočarati svoju namjeru. Naići ćete i na opsjednute vragom! Na koga li vas to podsjeća? A pisac je ipak apsolutno originalan. Sama ideja vraga u književnosti nije od jučer. Najuvjerljiviji mogući opis opsjednutosti: u nekom trenu, svećenik zabunom upita na latinskom: Kako ti je ime? Od jedne neškolovane osobe, koja nikako ne može znati latinski, začuje odgovor na čistom mađarskom: Koje te od mojih imena zanima?
Kako roman odmiče, radnja je sve napetija, no niti malo predvidljiva, čak ni do trena kada sve kulminira! Da je ovo kojim slučajem film, kladila bih se da bi na uvodnoj špici pisalo 16+
📖
Hvala ovom velikanu svjetske književnosti na još jednom remek-djelu! Jedva čekam piščev dolazak u Zagreb na Festival svjetske književnosti u nadi da ću doprijeti do autora i dobiti autogram na svoj primjerak knjige. Također, hvala mu na podsjećanju na jednu veliku istinu: ne d'o Bog da možemo čitati tuđe misli!
📖
Nekoliko citata:
📖
Gospode, daj mi snage dok ne crknem, da ne razgovaram naglas sama sa sobom.
Ali je odmah znala i to da ona Svevišnjega uzalud moli bilo što, jer si je dušu već odavno prokockala.
📖
Hvalio se pred djevojkom da on ne živi sam, nije jedini u svojem tijelu.
I glasno joj na to zagrohotao u lice.
Jebe se meni za mene samog, mene to ne zanima.
Postoji netko drugi u njemu tko želi upravo to.
Pa neka onda Piroska pojebe njega, toga drugog.
Cijela je istina bila u tome da Patuljčičina uzraslog sina nitko nije zvao imenom, nitko ga nije spominjao ili nekamo otpratio, a zapravo nije ni onako pravo porazgovarao s njim. Uzalud je u njemu živio i onaj drugi koji je s njim vječno razgovarao. Ni to ne bi nitko primijetio da on dođe pa ode, a sve vrijeme nosi sa sobom i drugoga.
📖
Kad je bio posve sam, a u teškim bi trenucima želio ostati sam, otac Jónás i inače je imao osjećaj u polutami koja guta zvuk, dok svjetiljnjak stvara iluziju ljeskanja što je dolazilo od svoda i drvene oplate koja seže do stropa, kao da se donekle vraća u za njega jednom zauvijek zabranjenu maternicu.
Nije bio vani u svijetu, nego na početku svijeta unutra, u zaštićenoj srži svijeta.
Gdje duša lebdi na površini mraka i svekolikost je već spremna na rađanje.
📖
S mađarskog prevela: Xenia Detoni
Izdavač: Fraktura - najbolja literatura
p.s. Ovaj roman mnogo je više od onog što spomenuh i natuknuh, a moja amaterska ruka ispisa. Nađete li se u prilici da ga čitate, nemojte ju propustiti. Ovako može pisati samo veliki poznavatelj ljudske duše i majstor svog zanata.📖
September 13, 2024
**Recenzie - *Povești de groază* de Péter Nádas**
Romanul *Povești de groază* al scriitorului maghiar Péter Nádas este o operă densă și complexă, care explorează multiple straturi ale umanității prin prisma locuitorilor unui sat de pe malul Dunării. Departe de a fi doar un roman gotic sau o colecție de povestiri cu elemente supranaturale, Nádas construiește o rețea de destine care îmbină realitatea cotidiană cu dimensiuni spirituale și psihologice mult mai adânci.
Personajele romanului sunt oameni obișnuiți, dar fiecare dintre ele ascunde un destin marcat de suferință, izolare și vulnerabilitate. Fie că este vorba de preotul catolic, pastorul reformat, tânăra epileptică sau brutarul posedat de diavol, fiecare personaj reflectă o parte din condiția umană, aflată la granița dintre bunătate și rău, ordine și haos.
Un aspect remarcabil al romanului este capacitatea lui Nádas de a crea o atmosferă în care granițele dintre realitate și fantezie se estompează. Fantomele și energiile demonice sunt doar o prezență subtilă, uneori chiar metaforică, care ilustrează trăirile interioare și conflictele morale ale personajelor. Acest amestec de fantastic și cotidian amintește de scrierile lui Céline și Cehov, unde suferința umană este tratată cu un amestec de ironie și gravitate.
Nádas nu se concentrează pe evenimente spectaculoase sau pe un fir narativ linear. Romanul se desfășoară pe parcursul câtorva zile, dar cu multe întoarceri în timp și incursiuni în realități paralele, oferind multiple perspective asupra vieții și destinelor personajelor. Tema vulnerabilității, a dependenței și a violenței este omniprezentă, fiecare personaj având propriul său mod de a percepe și de a se confrunta cu acestea.
Una dintre temele centrale ale romanului este incapacitatea personajelor de a articula experiențele prin care trec. Limbajul devine o barieră, iar comunicarea, fie ea verbală sau emoțională, se dovedește adesea imposibilă. În acest sens, romanul capătă o dimensiune filosofică, explorând limitele cunoașterii umane și ale înțelegerii propriilor trăiri și ale celor din jur.
Stilul lui Nádas este provocator, uneori fragmentar, dar întotdeauna pătrunzător. Cititorul trebuie să fie pregătit pentru o lectură densă, care cere atenție la detalii și la numeroasele straturi ale poveștii. Ritmul lent al narațiunii permite însă o imersiune profundă în universul creat de autor, un univers al suferinței, dar și al unei frumuseți crude, unde bunătatea și egoismul coexistă, iar forțele haosului și demonice impun o ordine proprie.
În concluzie, *Povești de groază* este un roman impresionant prin complexitatea sa tematică și stilistică. Este o carte despre condiția umană, despre suferință și despre limitele cunoașterii, totul învelit într-o atmosferă gotică și simbolică, care va provoca și captiva cititorul atent.
Romanul *Povești de groază* al scriitorului maghiar Péter Nádas este o operă densă și complexă, care explorează multiple straturi ale umanității prin prisma locuitorilor unui sat de pe malul Dunării. Departe de a fi doar un roman gotic sau o colecție de povestiri cu elemente supranaturale, Nádas construiește o rețea de destine care îmbină realitatea cotidiană cu dimensiuni spirituale și psihologice mult mai adânci.
Personajele romanului sunt oameni obișnuiți, dar fiecare dintre ele ascunde un destin marcat de suferință, izolare și vulnerabilitate. Fie că este vorba de preotul catolic, pastorul reformat, tânăra epileptică sau brutarul posedat de diavol, fiecare personaj reflectă o parte din condiția umană, aflată la granița dintre bunătate și rău, ordine și haos.
Un aspect remarcabil al romanului este capacitatea lui Nádas de a crea o atmosferă în care granițele dintre realitate și fantezie se estompează. Fantomele și energiile demonice sunt doar o prezență subtilă, uneori chiar metaforică, care ilustrează trăirile interioare și conflictele morale ale personajelor. Acest amestec de fantastic și cotidian amintește de scrierile lui Céline și Cehov, unde suferința umană este tratată cu un amestec de ironie și gravitate.
Nádas nu se concentrează pe evenimente spectaculoase sau pe un fir narativ linear. Romanul se desfășoară pe parcursul câtorva zile, dar cu multe întoarceri în timp și incursiuni în realități paralele, oferind multiple perspective asupra vieții și destinelor personajelor. Tema vulnerabilității, a dependenței și a violenței este omniprezentă, fiecare personaj având propriul său mod de a percepe și de a se confrunta cu acestea.
Una dintre temele centrale ale romanului este incapacitatea personajelor de a articula experiențele prin care trec. Limbajul devine o barieră, iar comunicarea, fie ea verbală sau emoțională, se dovedește adesea imposibilă. În acest sens, romanul capătă o dimensiune filosofică, explorând limitele cunoașterii umane și ale înțelegerii propriilor trăiri și ale celor din jur.
Stilul lui Nádas este provocator, uneori fragmentar, dar întotdeauna pătrunzător. Cititorul trebuie să fie pregătit pentru o lectură densă, care cere atenție la detalii și la numeroasele straturi ale poveștii. Ritmul lent al narațiunii permite însă o imersiune profundă în universul creat de autor, un univers al suferinței, dar și al unei frumuseți crude, unde bunătatea și egoismul coexistă, iar forțele haosului și demonice impun o ordine proprie.
În concluzie, *Povești de groază* este un roman impresionant prin complexitatea sa tematică și stilistică. Este o carte despre condiția umană, despre suferință și despre limitele cunoașterii, totul învelit într-o atmosferă gotică și simbolică, care va provoca și captiva cititorul atent.
November 20, 2024
Borzalmas. Borzalmasan jó. Szörnyű. Szörnyen jó. Talán nem véletlen, hogy a magyar néplélekben olyan közel áll egymáshoz az értékskála két széle, hogy mire észbe kapunk, az uroborosz már lakomázik önmagán, a legnagyobb elutasítás szavait egy szerény jóval kiegészítve az egekig repítjük. Olyan Dunakanyar szaga volt a regénynek, közel a főváros és Vác, valamikor a hatvanas évek végén járunk. Mókás, hogy a hatvanas éveket idézi, de szülővárosom szomszédjainak hétköznapi beszélgetései éppúgy ebbe a könyvbe illeszthetőek lennének.
Gondolatfolyam, elbeszélésfolyam, az önhergelés circulus vitiosusa jellemzi a narrációt, mintha a falu perszonifikációja lenne, amitől mindig tartunk, hogy mit gondol. Keserűség, magány, gyűlölködés, hazugságok és traumák végeláthatatlan gondolatfüzére ömlik ki Bánya Teréz száján, hány és hány kudarcba fulladt, meg se kezdődött, de már megfeneklett élet szólalhat fel ugyanígy, sündisznó módjára tüskéket növesztve magára mindenki bezárkózik a saját jelentéktelenségébe és csalódottságába. Hétköznapi rémtörténetek ezek, a Törpike, a Hösz, Imre, Piroska és persze Misike és anyja vesszőfutása, a kilakoltatások, államosítások nyomasztó világában. Persze ahol ennyi negatív energia bugyog, nem csoda, hogy a természetfeletti is felfedi az arcát, kísértetek, ördögűzés, démonikus belső erők emésztik a szereplőket, saját múltjuk árnyai támadnak fel az éjszakában és a kollektív emlékezet kitörölhetetlen stigmái nyílnak fel ismét.
Gondolatfolyam, elbeszélésfolyam, az önhergelés circulus vitiosusa jellemzi a narrációt, mintha a falu perszonifikációja lenne, amitől mindig tartunk, hogy mit gondol. Keserűség, magány, gyűlölködés, hazugságok és traumák végeláthatatlan gondolatfüzére ömlik ki Bánya Teréz száján, hány és hány kudarcba fulladt, meg se kezdődött, de már megfeneklett élet szólalhat fel ugyanígy, sündisznó módjára tüskéket növesztve magára mindenki bezárkózik a saját jelentéktelenségébe és csalódottságába. Hétköznapi rémtörténetek ezek, a Törpike, a Hösz, Imre, Piroska és persze Misike és anyja vesszőfutása, a kilakoltatások, államosítások nyomasztó világában. Persze ahol ennyi negatív energia bugyog, nem csoda, hogy a természetfeletti is felfedi az arcát, kísértetek, ördögűzés, démonikus belső erők emésztik a szereplőket, saját múltjuk árnyai támadnak fel az éjszakában és a kollektív emlékezet kitörölhetetlen stigmái nyílnak fel ismét.
January 10, 2024
Ezt küldöm szeretettel mindenkinek, aki még képes olyat mondani, hogy "bezzeg régen tudtak élni az emberek, mindenkinek megvolt a helye a falusi közösségben, törődtek egymással az emberek, ahh, az a régi szép polgári világ" stb. - még ha a regény idejére (1960-as évek) rég szét is hullott már minden, aminek ez a nosztalgia szól, ne legyenek illúzióink, az emberi viszonyok akkor is pont ilyen mérgezettek voltak, amikor még volt magyar parasztság és volt nagypolgárság.
És bármennyire is utálatos regényalak Banya Teréz, valami mélységes tisztelet ébredt bennem a gátlástalanul mocskos szájától, hogy baszná rá az eget a herrgott jóisten.
És bármennyire is utálatos regényalak Banya Teréz, valami mélységes tisztelet ébredt bennem a gátlástalanul mocskos szájától, hogy baszná rá az eget a herrgott jóisten.
February 19, 2025
Pentru mine a fost o lectură dificilă, în mare parte din cauza stilului de scriere, aparent lipsit de intonație, care îngreunează urmărirea firului narativ. Amestecul de personaje și ambiguitatea sensului general al cărții contribuie la o senzație de confuzie, iar prezența constantă a limbajului vulgar nu face lectura mai accesibilă. Romanul pare să exploreze decăderea umană în fragmente din viața oamenilor obișnuiți dintr-o localitate aflată pe malul unei ape, însă maniera în care este scris poate descuraja cititorul. Partea bună e că am învățat înjurături noi.
July 3, 2024
Mi a plăcut sau nu mi a plăcut? Încă meditez..
Prima mea întâlnire cu un autor maghiar. A fost un text cam greu pentru mine... textul nu are semne de exclamați, de întrebare, nu are capitole, deci nimic nu este delimitata.. deci ai nevoie de puțin curaj și răbdare ca să duci la bun sfârșit cartea
Prima mea întâlnire cu un autor maghiar. A fost un text cam greu pentru mine... textul nu are semne de exclamați, de întrebare, nu are capitole, deci nimic nu este delimitata.. deci ai nevoie de puțin curaj și răbdare ca să duci la bun sfârșit cartea
October 6, 2023
Stream of consciousness...starts slowly but builds up till the grand finale. Perfectly captured small run-down village with all the grievances and everyday cruelties.
[HU - Hardcover]
[HU - Hardcover]
Read
February 17, 2025U knjizi "Strahotne priče" jedino strahotno je koliko se teško čita. Ja sam ovu knjigu uzimala i ostavljala i na kraju završila iz čistog inata. Svakako dajem antipreporuku.
May 19, 2025
Justice for Teréz
Displaying 1 - 25 of 25 reviews